Miskolc Steelers

Tigrisek, rebellisek és acélcsapatok - barátságban

2013-06-24 19:21

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Cassovia Steelers szlovák amerikaifutball-csapat hívta meg miskolci társait egy nemzetközi tornára szombaton, Kassára. Az eseményen a borsodi Acélcsapaton kívül jelen volt még magyar részről a Nyíregyháza Tigers, valamint a lengyel AZS Silesia Rebels.

A Build & Media American Football Cup elnevezésű kupán kettesével összesorsolva játszottak elődöntőket a felek, majd a győztesek a serlegért, a vesztesek a harmadik helyért vívtak. A Miskolc Steelersnek az első derbi sikeredett szorosra, amikor a velük egyébként a 2013-as magyar elsőosztályú bajnokikon együtt, közös csapatban harcoló szlovák társakkal álltak fel, kivételesen, a scrimmage line két oldalán. A rangadó úgy lett 45-43, hogy még a lefújáskor is kétpontosnak ment neki a vendéggárda, amivel egyenlíthetett volna; nem tette.

A másik ágon a nyírségi Tigrisek bizonyultak jobbnak (22-12). A vigaszági mérkőzés a lengyelek győzelmével ért véget (20-0) - az északiak amerikaifoci-kultúrája közismert módon előrébb tart, mint a miénk -, az aranycsata pedig a vendéglátók javára dőlt el: Cassovia Steelers - Nyíregyháza Tigers 21-13.

1. Build & Media Cup
Döntő:
Cassovia Steelers - Nyíregyháza Tigers 21:13

3 helyért:
Miskolc Steelers-Silesia Rebels 0-20

Előtte:
Cassovia Steelers - Miskolc Steelers 45-43
Nyíregyháza Tigers - Silesia Rebels: 22-12

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!