Miskolc Steelers

Első nemzetközi tornáján az Acélcsapat

2013-06-21 14:53

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Békéscsabán járt idei utolsó Divízió 1-es bajnokiján az Acélcsapat a múlt hétvégén, most pedig már Kassán teszi tiszteletét a miskolci gárda, hogy klubtörténete első nemzetközi tornáján vegyen részt.

Békéscsabán 35-18 arányban kikapott az Acélcsapat, de már előre tekintenek, hiszen hétvégén egy nemzetközi tornán vesznek részt.

A felnőtt elsőosztályú küzdelemsorozat mind a hat alapszakaszi mérkőzését lejátszva láthatóvá vált, a másfél éve gyökeresen átalakult keretű, zömmel ifi korú játékosokkal újraépített – s nem mellékesen: a Cassovia szlovákjaival megerősített – Steelers az egyesület históriájának egyik legjobb eredményét érte el 2013-ban. A hetedik helyezés kicsit a szerényebb eredeti terveket is felülmúlta, melyek csak a „sima” bennmaradást tűzték ki.

A folytatás a nagycsapat számára már e hétvégén következik: ezúttal az ezüst-piros mezesek ellenfélként néznek szembe azokkal a cassociásokkal, akik szezon közben testvérként állnak helyt mellettük. A Kassán most szombaton, június 22-én tartandó nemzetközi tornán nevezett két egylet mellett még magyar részről a Nyíregyháza Tigers vesz részt, illetve a lengyel Silesia Rebels.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!