Egyház
Közös ima nemzetünkért, városunkért
2013-05-18 15:40
Szabadtéri szentmisén vehettek részt a hívek szombaton délelőtt, a miskolci Szent Imre téren - egy időben a csíksomlyói búcsú szentmiséjével, amelyet Ternyák Csaba, egri érsek celebrált. A miskolci misét Palánki Ferenc püspök tartotta miskolci és környékbeli papokkal, hogy a hívek közösen imádkozhassanak nemzetünkért és városunkért, lélekben együtt a csíksomlyói búcsún résztvevő zarándokokkal.
Mint elhangzott, a közös ima lelki összekapcsolódást, hidat jelent Miskolc és Csíksomlyó között, több egyházközségből is érkeztek hívek, hogy részt vehessenek az eseményen. A Pünkösd, a keresztény egyház egyik fő ünnepe, mely a húsvétot követő ötvenedik napon kezdődik. Az egyház számára ez, az öröm ünnepét jelenti.
- Urunktól, Istenünktől várjuk a kegyelmet, a segítséget, hogy átjárja szívünket, lelkünket ez a mennyei erő és hogy igazán tudjunk szeretni. Tudjuk egymást szeretni, tudjuk magyar hazánkat, nemzetünket szeretni, tudjuk városunkat szeretni, ezt a földet, ahová nem véletlenül születtünk. Nekünk ide küldetésünk van - mondta el egyebek mnellett beszédében Palánki Ferenc püspök, miskolci helynök.
Mikolai Vince diósgyőri plébános arról szólt, hogy Pünkösd mindannyiunk számára szép, tavaszi ünnep. "A Szentlélek kiáradását ünnepeljük, aki ott az utolsó vacsora termében eltöltötte a tanítványokat és ennek a belülről jövő égi erőnek a hatására Péter apostol kilépett és hirdette a feltámadó Krisztust és ezzel az egyház mintegy ünnepélyesen is a történelemnek a színpadára lépett és elkezdte maga működését" - hangoztatta a plébános.
A eseményen részt vett Zsiga Marcell alpolgármester is, aki Mózes első könyvéből olvasott fel részletet.
Forrás: Miskolc TV
Fotó: Juhász Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.