Miskolc anno

Névadó – Bródy Sándor

2013-04-28 08:11

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Diósgyőr Majláth felé eső részén, északról a Szikla, délről az Epres utca határolja.

12_nevado_brodysandor.jpgAz egri születésű névadót a XIX–XX. század fordulója legnagyobb hatású írójaként jegyzi a magyar irodalomtörténet. Előkészítette Ady Endre fellépését, de hatott Krúdy Gyulára, Móricz Zsigmondra, Molnár Ferencre is. Szülővárosában Varga Imre szobrászművész együtt ábrázolja Gárdonyi Gézával. Bródy Sándor munkásságára viszont Jókai Mór és Emil Zola gyakorolt nagy hatást. A névadó főleg a Budapesti Hírlaphoz kötődött újságíróként, de dolgozott más lapoknak és más városokban is, így például Kolozsváron. 1854–1902 között öt regénye jelent meg Budapesten. Színművei közül A dada, ítéletet mondva a polgári lét fölött, a paraszti világot ábrázolja. Az író magára maradva és elszegényedve, kórházban halt meg.

1863–1924 között élt, a budapesti Kozma utcai temetőben nyugszik. Miskolchoz annyiban kötődött, hogy 1918-ban, amikor Szentpáli Istvánt polgármesterré választották, megüresedett országgyűlési képviselői helyére ő is pályázott. Miskolcon interjút adott, de felmérve a körülményeket, visszament a fővárosba, ahonnan Bécsbe emigrált, s csak 1923-ban tért vissza. Miskolcon úgy tartották: „itteni tapasztalatait talán majd egy jó regényben megírja!”

D. I. | MN


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!