Egyház
Elhunyt az ország legidősebb katolikus papja
2013-04-15 18:31
Elhunyt a Ferences Sajtóközpont által az ország legidősebb katolikus papjaként számon tartott Boros Gyevi Imre. A sajtóközpont hétfőn azt közölte, hogy a ferences szerzetes életének 99., szerzetességének 77. évében, vasárnap hunyt el.
Boros Gyevi Imre 1914-ben született Zentán. Amikor a teológiát Zágrábban elvégezte, szülőföldjét, Bácskát ismét Magyarországhoz csatolták. A ferencesek gyöngyösi teológiai főiskoláján tette le utolsó vizsgáját, és Egerben szentelték pappá 1941 novemberében.Az újmisés szerzetes a siklósi és a máriagyűdi ferences rendházban szolgált a rendek szétszóratásáig, emellett a máriagyűdi kegyhely gyóntatója volt. 1950 nyarán egy éjszaka ávósok hurcolták el a rendházból. Néhány hónapos kecskeméti fogsága után a pécsi püspökség alkalmazta. Baranyában, majd Tolnában szolgált 1957-ig. Utána Mohácson, majd baranyai falvakban működött 1988-ig, amikor nyugdíjba vonult és a pécsi irgalmasok templomában lett kisegítő lelkész.
A rendszerváltozás után négy évig Szécsényben plébánosként szolgált, majd Mátraverebélyen még egy évig volt házfőnök, utána pedig kisegítő lelkipásztorként, illetve gyóntató és miséző papként tevékenykedett.
Pappá szentelésének 70. évfordulója alkalmából 2011-ben tartotta rubinmiséjét.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.