Egyház
A mindennapi rossz legyőzéséről beszélt Ferenc pápa
2013-04-01 14:08
A mindennapi rossz legyőzéséről beszélt húsvéthétfői, úgynevezett Regina Coeli (Mennyek királynője) imájában Ferenc pápa, aki hamarosan Szent Péter sírjánál is imádkozik.
Az imát kísérő rövid beszédében - amelyet a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondott el - az egyházfő kifejtette: "Krisztus teljesen és véglegesen legyőzte a rosszat, de ránk, emberekre vár, hogy ezt a győzelmet minden korban befogadjuk az életünkbe, történelmünk és társadalmunk konkrét valóságába".A pápát ismét tömeg hallgatta a Szent Péter téren, hívők és turisták többször tapssal szakították meg szavait.
"Békés húsvétot és jó ebédet!" - búcsúzott az egyházfő.
A Vatikán bejelentette, hogy Ferenc pápa még hétfőn magánlátogatást tesz a Szent Péter-bazilika alatt levő ókori nekropoliszban, és Szent Péter sírjánál is imádkozik. Az egyházfőt Angelo Comastri bíboros, a bazilika főpapja, a pápa vatikánvárosi helynöke kíséri el.
A látogatást a Vatikáni Televíziós Központ (CTV) is rögzíti.
A Szent Péter-bazilika főhajója alatt ókori római és ezzel szomszédos keresztény temető húzódik, melyet a 4. századig használtak. A bazilika területén egykor Néró császár (Lucius Domitius Nero) cirkusza állt, ahol az egyházi tanítás szerint Péter apostolt fejjel lefele keresztre feszítették. A cirkuszhoz közeli katakombákban temették el, és sírjára emelték rá a bazilikát. A nekropolisz régészeti ásatásai 1939-ben kezdődtek.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.