Közélet

A kézműves munkára esküszik a világbajnok cipész

2013-03-31 17:15

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE cipesz_kovacsattila_130327ml_11.jpg

A kézműves munkára és a minőségre esküszik Kovács Attila. A hagyományokat is ápoló miskolci cipész mester sorra nyeri a díjakat lábbelijeivel, de azért is hajlandó tenni, hogy újabb fiatalok tanulhassák meg a szakmát és legyen utánpótlása a mesterségnek.

Ahogy arról már beszámoltunk, nagy sikert ért el Kovács Attila, miskolci cipészmester. A Németországban megrendezett kézműves cipők bajnokságának a legeredményesebb résztvevője lehetett. A díjátadó Wiesbadenben volt, ahonnan Kovács Attila 3 arany és 1 bronzéremmel térhetett haza, valamint a legnagyobb elismerésként a női és a férficipő kategóriában is megszerezte a különdíjat.

Négy alkotással készült a miskolci cipész, melyből egy kalotaszegi női csizma a magyar viseletkultúránkból merít. A másik női lábbeli egy antilop és rája bőrből készült cipő volt, a két férfiből az egyik békabőrből, míg a másik borjú és krokodil bőrből készült. Ezeket már bemutattuk.

A szakma harmadik generációs művelője Kovács Attila, nagyapja csizmadia volt, édesapja cipész. Bár fiatalon kiderült, hogy van tehetsége a szakmához, azt mondja, mégsem volt biztos, hogy ezen az úton indul el, tinédzserként más elképzelése volt arról, mivel szeretne foglalkozni. Végül mégis megszerezte ezt a szakmát és egyre inkább ebben kezdte el látni a jövőjét. Húsz éve már, hogy saját vállalkozását is megalapította.

cipesz_kovacsattila_130327ml_19.jpg

Édesapja unszolására indult a háromévente rendezett versenyen először 2007-ben, akkor egy ezüstöt és egy bronzot szerzett. Ez jó inspiráció volt arra, hogy újra elinduljon és 2010-ben már 3 arany, 1 ezüst és egy kupa volt a „termés”amivel a legsikeresebb versenyző volt és a szakma is felfigyelt rá. Ezt is túlszárnyalta az idei teljesítmény, hiszen az érmek mellett a négy különdíjból kettőt nyert el, amire korábban tudomása szerint nem volt példa.

Mivel kézműves cipők versenyéről van szó, így csak hagyományos módon, varrott talppal készült lábbelikkel lehet nevezni, melyet az utolsó öltésig a nevező cipésznek kell elkészítenie egyedül. A lábbeliket komoly szakmai zsűri többféle szempont alapján pontozza, és eszerint kaphatnak bronz, ezüst, vagy arany minősítést, érmet, ha a megfelelő szintet elérik. Sok pontot és különdíjat olyan újításokkal lehet szerezni, amit korábban mások még nem használtak, vagy nem úgy.

A különdíjas női cipőnél az anyagválasztás és a vonalvezetés mellett véleménye szerint az hozta meg a sikert, hogy a szokásos rátett sarok helyett másik megoldást választva, belülről alakította ki a cipősarkat. Ez nem egy szokványos megoldás, ugyanis nagyon nehéz feladat így a cipő stabilitását megoldani. A különdíjas férficipőnél a borjúbőr egyedi, antikolt festést kapott, a krokodilbőr díszítés különlegessége, hogy az állat farka végén található tüskés részt használta olyan módon, ahogyan más eddig még nem. A talpvarrása is nehéz, nem túl gyakori eljárással készült. A békabőr cipő különlegessége, hogy kevesen használják ezt a bőrtípust, az Egyesült Államokból rendelték az óriásvarangy bőröket, öt darab kellett a 41-es cipőhöz.

cipesz_kovacs.jpg

A cipészmester azt mondja, nem csak az elismerés miatt indult el a megmérettetésen, hanem azért is, hogy felhívja a fiatalok figyelmét arra, van jövője ennek a szakmának. Lassan kihalnak ugyanis a régi mesterek, cipészképzés pedig már nincs. Ezen is szeretne segíteni, felvette a kapcsolatot az egyik szakképzővel, és támogatni szeretné, hogy 2014-ben elinduljon egy osztály Miskolcon. A gondosan és jól elkészített, minőségi alapanyagokból, kézműves módszerrel előállított termékekre, így cipőkre is ugyanis van kereslet.

Kovács Attila szerint a tömeggyártás kiszorítja a kézművesipart minden területen, de van egy olyan viszonylag szűr réteg, akinek van igénye az egyedire, a kézművesre, a különlegesre. Ilyen az öltöny, az óra és a cipő például. Ezek elkészítése idő és munkaigényes, ugyanakkor a minőségi alapanyagok és a minőségi elkészítés adja az értékét. A Kovács Attila műhelyéből kikerülő cipők estén például csak olyan alapanyagokat használnak, amelyek hagyományos módon készülnek, a bőröket például egy év alatt készítik ki. Ugyanakkor a cipészmester azt is hangsúlyozza, csak ellenőrzött helyről, minden szükséges papírral és engedéllyel rendelkező bőröket, alapanyagokat szereznek be.

Kovács Attila számára nagyon fontos a hagyományok ápolása is, ezért gyakran kerül ki a keze alól olyan lábbeli, amely magán viseli a népművészet elemeit. Belekezdett abba is, hogy elkészítse a Nagy-Magyarország régióinak csizmáit, ezek közül több már el is készült, melyek népművészeti alkotásként is zsűrizésre kerültek.

H. I.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!