Egyetemváros

Forradalmunkra emlékezett a Miskolci Egyetem

2013-03-14 16:48

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE unnepi_megemlekezes_egyetem_0314_fkcs_1.jpg

Nyilvános egyetemi szenátusi ülésen emlékeztek az 1848-49-es szabadságharc 165.évfordulójára a Miskolci Egyetemen, csütörtökön. Az ünnepségen a műsort, és ünnepi köszöntőt követően átadták a tanulmányi emlékérmeket, jutalmakat és dicsérő okleveleket azon hallgatóknak, akik a legkiemelkedőbben teljesítettek.

Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora az ünnepség elején köszöntötte a szenátus tagjait, valamint a megjelent vendégeket – egyebek mellett Lukács Irént, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal vezetőjét és Vereczkei Csabát, a megyei rendőr-főkapitányt.

unnepi_megemlekezes_egyetem_0314_fkcs.jpg

Patkó Gyula köszöntőjében március 15. fontosságáról beszélt. Mint mondta, a 165 évvel ezelőtt történt események nemzetünk számára egyet jelentenek a megújulással, ezért kiemelten fontos emlékezünk arra a forradalomra és szabadságharcra, mert ebből tudunk erőt meríteni az időről-időre szükséges megújuláshoz.

– A fiatalok akik ezt a forradalmat kirobbantották képzett, tanult emberek voltak, akik válságos helyzetben, megfelelő döntéseket hoztak, ez vitte sikerre a szabadságharcunkat – mondta a rektor.
Az ünnepi műsort követően Kocziszky György, a Gazdaságtudományi Kar dékánja emlékező szavaiban arról szólt, hogy március 15-e mindazoknak, akik magyarnak születtek erőt, értéket és mértéket adó ünnep.
– Március 15-e való emlékezés erőt ad, mert tudjuk, hogy idegen hatalom hosszú időn át nem uralkodhat rajtunk. Erőt, mert bebizonyítja, hogy időről-időre képesek voltunk történelmünk során megújulni, összefogni. És erőt, mert megmutatja, hogy mekkora szabadságvágy volt bennünk mindig, és van ma is – mondta a dékán.

unnepi_megemlekezes_egyetem_0314_fkcs_3.jpg

Kocziszky György úgy fogalmazott, megújulásra van szüksége a felsőoktatásnak, még akkor is, ha az konfliktusok árán történik meg.
– Nekünk tudást kell közvetítenünk a mai fiataloknak, ennek azonban az a feltétele, hogy mi is tudjunk. A megújulás záloga ugyanis a mostani fiatalság, azok, akik még tiszták és van bátorságuk változtatni – mondta a Gazdaságtudományi Kar dékánja, aki felhívta a hallgatók figyelmét arra is, hogy tanuljanak elődeik hibáiból, merjenek is változtatni, ne várjanak a megújulásra.
– A szabadságvágy és a megújulásra való készség azonban összefogás nélkül mit sem ér. Merjük hát hinni, hogy a március 15-e – mely nem csak egy ünnep a sok közül, hanem mindennapjaink értéke és mértéke – az összefogás reménye előtt is tiszteleg – hangsúlyozta Kocziszky György.

unnepi_megemlekezes_egyetem_0314_fkcs_9.jpg

A beszédeket követően karonként átadták a tanulmányi emlékérmeket, illetve könyvjutalmakat, okleveleket a jól teljesítő hallgatóknak.

Tajthy Á.
Fotó: F. Kaderják Cs.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!