Egyház

Megtelt a Szent Péter tér a konklávé előtt

2013-03-12 14:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Hívők, kíváncsi turisták és újságírók tömege lepte el kedden a Szent Péter teret és környékét arra várva, hogy a pápaválasztó bíborosok bevonuljanak a Sixtus-kápolnába.

A fényképezőgépek és kamerák a Sixtus-kápolna kéményét keresik a vatikáni paloták tetején. Egy leleményes római férfi a Szent Péter tér széléről szívesen megmutatja a turistáknak és a távolról jött sajtónak is, melyik kéményről van szó, egy-két euróért cserébe. Van, aki csalódott: messziről aprónak tűnik az a kémény, amelyre az egész világ szeme szegeződik.
    
Egy másik olasz sárga esőkabátban transzparenst tart a magasba, amellyel azt sürgeti, hogy az új pápa az I. Ferenc nevet válassza. Hívők csoportja gyertyával és mécsessel érkezett, mert ahogy megkezdődik a konklávé, imádkozni akarnak az új pápáért.
    
Az esős idő ellenére a Szent Péter téren és környékén kedd reggel óta folyamatosan tömeg mozog: több ezer turista, ennél valamivel kevesebb számú zarándok, akiket majd a pápa beiktatására várnak, és a nemzetközi sajtó, amely nem léphet be a térre, így az újságírók a tér környékét szállták meg. Többemeletes állványokon sorakoznak a kamerák, amelyek a közeli épületek tetőteraszait is ellepték.  
    
A biztonságot közel ezer olasz rendőr, csendőr, pénzügyőr biztosítja. A terrorizmusellenes egységek és a vatikáni csendőrség emberei civilben vegyültek el a tömegben - tudta meg az olasz sajtó.  A Szent Péter téren rendőrautó járőröz. “A Vatikán egész környékét videókamerákkal szereltük fel nemcsak esetleges vészhelyzetre, hanem a tolvajok kiszűrésére is” - nyilatkozott a biztonságért felelős Aldo Coronati. “Nemcsak a sajtó fáradt, mi is, napok óta 24 órás szolgálatot teljesítünk” - mondták a rendőrök.  
    
A pápaválasztásért délelőtt tartott szentmise után a nyolcvan évnél idősebb nem pápaválasztó bíborosok elhagyták a Vatikánt. Közöttük a portugál Jose Saraiva Martins a sajtónak ismételten azt hangoztatta, hogy “az új pápának nem a nemzetisége számít, hanem a személyisége”.
    
Róma és Olaszország számos templomát a konklávé kezdetétől folyamatosan nyitva tartják, hogy a hívők akár éjjel is imádkozhassanak az új pápáért.
    
A Sixtus-kápolnába délután bevonuló bíborosok menetét Giovanni Battista Re, a legidősebb püspök-bíboros vezeti. Utolsóként az amerikai James Michael Harvey lép be a kápolnába. A Vatikántól a sajtónak adott lista szerint Erdő Péter 47-dikként lép be a kápolnába.
    
A L’Osservatore Romano szentszéki napilap Vatikánhoz közeli nyomdájában is készülnek: a fehér füst felszállása után 120 ezer példányban nyomtatják ki azonnal az újság gyorskiadását az új pápa fényképével.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-12 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!