Miskolc anno
A megyeháza – akkor és most…
2011-12-23 13:33
A megyeháza főépületének megjelenésében az eltelt évszázadban érdemi változás nem történt. (A telek beépítése, főleg az északi, modern szárnyrésszel azonban zárt tömbbé alakult.)
Az épület terve 1811-ben készült el annak következményeként, hogy rendelet írta elő: minden vármegyének legyen székháza, s a megyegyűléseket rendszeresen ott tartsák. Az 1843. évi tűzvész után a tetőszerkezetet s az emeleti részeket felújították, átalakították. 1907-ben és 1911-ben is bővítményekkel terhelték a telket, hiszen a főispán lakosztálya és tárgyalói elfoglalták az első emeletet. A képen az érseki leánynevelde egyemeletes épülete és 1878-ban épített kápolnája látható. A leányneveldéből állami gimnázium (Herman Ottó), majd 1993-tól katolikus gimnázium (Fráter György) lett. A tér burkolata és növényzete (ültetett fái és faládás virágai) többször változott, s ez várható a jövőben is. (Ez csak a fotósoknak nem okoz örömöt.)
(Gyurkó Péter képeslapja, Dobrossy István szövege, Mocsári László fotója)
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.