Egyetemváros
Együttműködésben Miskolc egyeteme és a kórháza
2013-02-28 11:33
Együttműködési megállapodást írt alá csütörtök reggel a Miskolci Egyetem és a MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház. A közös munka nem csak a kutatásban és az oktatásban jelent előrelépést, hanem a mindennapi gyógyító munkában is.
Tiba Sándor, a MISEK Nonprofit Kft. főigazgatója, Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora, és Barkai László, a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának dékánja írta alá csütörtökön délelőtt a kórház főépületében az együttműködési megállapodást, az eseményen részt vett Csöbör Katalin országgyűlési képviselő is.A MISEK eddig is egyetemi oktató kórház volt, mondta el Tiba Sándor, az egyetem jelenti az elméleti, míg ők a gyakorlati tudásbázist. Kiemelte, hogy a kórházban vannak olyan ellátások, amelyek a megyében, vagy a régióban is csak náluk vannak, ilyen a tüdőbeteg-gondozás, a hematológiai betegségek, ezek daganatos betegségeinek kezelése, a HIV-centrum. Ezeket érintheti a közös kutatómunka, ahogy a TBC betegséget is, amelynél megyénkben még mindig sok az új megbetegedés, köztük antirezisztensek is. Ezeknél a megbetegedéseknél nagyon fontos a mihamarabbi diagnózis, így az ezek hátterét érintő laboratóriumi, kutató és gyakorlati munka nem csak tudományos jelentőségű, hanem a betegek részére is sokat jelent.
A Miskolci Egyetemen több mint tíz éve működik az Egészségügyi Kar, ez pedig a tudomány azon részei közé tartozik, amelynél nagyon fontos a gyakorlati képzés, mondta Patkó Gyula.
Fontos az egyetemnek, hogy minél közelebb vigye a hallgatót a tapasztalatszerzéshez, így nagyon jó, hogy a növendékeik a kórházban szerezhetnek gyakorlatot, az orvosok pedig tanítanak az egyetemen. De az is lényeges, hogy itt munkát is vállalhatnak a végzés után.
Egészségügyi tudásközpont alakult ki az egyetemen, melynek a bázisa a megyei kórház volt, de a városi intézmény is partnerként működött közre. Az egészségügyi kar dinamikusan fejlődik, így bővíteni kell és szorosabbra vonni a kapcsolataikat, tette hozzá Barkai László. Az előrelépés és a kitörés útja pedig az egyetem és a két kórház szoros együttműködése.
Dinamikusan fejlődik az egyetem egészségügyi kara és nagyon fontos a megfelelő gyakorlat, jegyezte meg Csöbör Katalin. Az országgyűlési képviselő hozzátette, a szocialista városvezetés elhanyagolta a kórházat, de rendbe teszik majd. Elmondható, hogy a jelenlegi kormány és a városvezetés is jobban teljesít, mint az előző szocialista, akik csak az adósságot halmozták és az oktatást is tönkretették. Ők most azon lesznek, hogy az egyetem is fejlődhessen. A képviselő arra kérte a szocialistákat, hogy ha nyolc évig semmi építő és pozitív nem jutott eszükbe, akkor most hallgassanak és hagyják dolgozni a jelenlegi kormányt és városvezetést. Végül kiemelte, hogy az elmúlt 1,5 év során 90 ezer egészségügyi dolgozó bérét emelte a kormány, jelenleg 439 egészségügyi beruházás zajlik - ez az elmúlt 60 év legnagyobb egészségügyi fejlesztése.
Az együttműködés aláírása után Tiba Sándor elmondta még, ez az aktus a második lépése a folyamatnak az egyeztetések után. Most elindulhat a konkrét munka, melynek kapcsán meg kell jegyezni, hogy a megfelelő anyagi forrásra is szükség van, ebben számítanak az országgyűlési képviselők támogatására is.
H. I.
Fotó: Juhász Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-16 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.