Egyetemváros
Elhunyt Kröell Dulay Imre
2013-02-07 18:39
Elhunyt Kröell Dulay Imre egyetemi docens, a műszaki tudományok kandidátusa; 81 éves volt - tudatta a Miskolci Egyetem gépészmérnöki és informatikai kara csütörtökön az MTI-vel.
Kröell Dulay Imre a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagja volt, s elsősorban az iparban az 1950-es évek végén és az 1960-as évek elején rohamosan terjedő hidraulika- és pneumatikaoktatásában szerzett hazai és nemzetközi hírnevet.A gépészmérnök végzettségű szakember első és egyetlen munkahelye az egyetem volt, ahol először a gépgyártás-technológia, majd a szerszámgépek tanszék oktatója volt. 1973-ban műszaki tudományok kandidátusa címet kapott.
Oktatási tevékenysége kezdetben a szerszámgépek, később az irányítástechnika tárgyakhoz kapcsolódott. Kidolgozta a hidraulikus hajtás- és rendszertechnikának mint önálló tárgynak az oktatási anyagát. Fő szervezője és szakmai felelőse volt az 1984-ben indult hidraulika-pneumatika szakmérnökképzésnek. Az elmúlt évek alatt az országosan egyedülálló posztgraduális képzést több mint százan végezték el és kaptak hidraulika-pneumatika szakmérnöki oklevelet.
Kröell Dulay Imre számos kitüntetésben, elismerésben részesült. Átvehette egyebek mellett a Gépipari Tudományos Egyesület emlékérmét (1995), a gépészmérnöki kar jubileumi emlékérmét (1999) és a Pattantyús Ábrahám Géza-díjat (2006) is.
MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-16 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.