Kultúra

Hazánk legrégebbi közintézményében kutathatnak

2013-01-25 18:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE egyetem_leveltar_2013_01_25_ja_2.jpg

Új gyakorlóhely nyílik meg a miskolci bölcsészhallgatók előtt annak az együttműködési megállapodásnak köszönhetően, amit a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Magyar Nemzeti Levéltár vezetői írtak alá pénteken. A levéltári forrásokra támaszkodva a hallgatók a gyakorlatban is megismerhetik a közgyűjtemény legjelentősebb értékeit és a levéltár működését, de az intézmény munkatársai kurzusokat is tartanak majd.

Miskolci egyetemisták kutathatnak hazánk legrégebbi közintézményében – a lehetőség adott volt eddig is, a pénteken aláírt együttműködési megállapodásnak köszönhetően azonban szorosabb kapcsolat fűzi majd össze a két intézményt. A Miskolci Egyetem bölcsészhallgatói eddig el nem érhető levéltári forrásokra is támaszkodva a gyakorlatban is megismerhetik Magyarország legnagyobb közgyűjteménye, a hazánk történetére vonatkozó iratok legfontosabb gyűjtőhelyének számító, több mint 250 éves Magyar Nemzeti (korábban Országos) Levéltár értékeit és működését.

– Az egyetem számára fontos, hogy az oktatók, a kutatók és a hallgatók kompetens helyeken férhessenek hozzá a magyar történelem dokumentumaihoz – emelte ki Dobróka Mihály tudományos és nemzetközi rektorhelyettes az együttműködési megállapodást megelőző sajtótájékoztatón. – A hallgatók, a doktorandusz- és PhD-hallgatók, és az oktatóink, kutatóink számára is nagyon fontos lépés, hogy hozzájutnak a levéltári anyagokhoz, az ottani eszközökhöz, és az ott dolgozók tudásához, segítségéhez is a mai szerződésnek köszönhetően.

A rektorhelyettes hozzátette, nagy érdeklődés mutatkozik a levéltári kutatás iránt a hallgatók részéről, a képzési rendszerben pedig vannak olyan gyakorlati órák – rendszerint a nyári időszakban –, amelyeket levéltári munkával, kutatással tölthetnek a hallgatók.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elárulta, még Magyar Országos Levéltárként kezdték meg az együttműködés előkészítését, tavaly október elsejétől működnek nemzeti levéltárként. Megtudtuk, a náluk megtalálható legrégebbi irat 1109-ből származik, és 300 ezer irat-folyómétert őriznek az intézmény falai között.
– A levéltár egyik legfontosabb funkciója megőrizni az elmúlt korok iratait, dokumentumait, hogy a kutatók ezeken keresztül is megismerhessék a történelmet, az adott történelmi kort, személyt. Fontos azonban, hogy itt legyünk a jelenben is, ezért célunk a társadalmi elfogadottság emelése, és az intézmény feladatainak megismertetése minél szélesebb körben – emelte ki a nemzeti levéltár főigazgatója, hozzátéve, hogy a kor igényeihez igazodva már az elektronikus iratok megőrzésében is szerepet vállalnak – ahogy Mikó Zsuzsanna fogalmazott –, „legalább olyan hosszú távon”, mint a papír alapú dokumentumok esetében teszik azt. Az iratok digitalizálásában szintén számítanak majd a felsőoktatási intézmények segítségére.

egyetem_leveltar_2013_01_25_ja_8.jpg

– Törvényben meghatározták, hogy a levéltár, tudományos intézményként, a felsőoktatási intézmények tudományos tevékenységébe is bekapcsolódjon. Segítenünk kell a történészhallgatókat a kutatásban, és át kell adnunk azokat az ismereteket, amelyek levéltári források feldolgozásához, és tudományos publikációk megírásához szükségesek – mondta Mikó Zsuzsanna.

Hozzátette, szeretnék a hallgatókat is bevonni a levéltári iratanyagok feldolgozásába. Az intézményben is elkezdődik ugyanis egy digitalizálási tevékenység, amihez adatbázist kell építeni. Ez elmondása szerint a levéltárak munkatársai számára túl nagy feladat, ezért ebbe a munkába is szeretnék bevonni a hallgatókat.

Illésné Kovács Mária, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja elmondta, a tudományos kutatás összehangolása mellett fontos, hogy a levéltár munkatársai – a profiljukba vágó témákban – konzulensként, témavezetőként is segítik majd a hallgatókat a szakdolgozatok és a doktori disszertációk elkészítésében. Első körben, a következő szemesztertől a doktori képzésben, és a történelem szakos, mesterképzésben résztvevők használhatják ki az együttműködés előnyeit.
– A levéltár munkatársai nemcsak levéltári ismereteiket tudják átadni, hanem kurzusok és előadássorozatok megtartásával, szemináriumok vezetésével be is kapcsolódnak a miskolci képzésbe – mondta a dékán.

Érdeklődésünkre hozzátette, a jövőben lehetőség nyílik a két intézmény közös pályázatainak benyújtására is. Az Európai Unió a kultúrát és a társadalmi felzárkózást kiemelten támogatja, ezeken a területeken sikeresen tudnak majd pályázni Illésné Kovács Mária szerint.

Kujan I.
fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-11-30 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!