Gazdaság

Miskolc is nyert a kazánprogramon

2013-01-22 20:38

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE biofotumu_111121_ja.jpg

Miskolc városa is sikeresen vett részt a tavaly országosra bővített kazánprogram-pályázaton. A támogatásból két biokazánt szereznek be, melyek a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban szolgáltatnak majd meleget, olcsóbban és környezetbarát módon.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, ezer települést kíván bevonni a Belügyminisztérium az úgynevezett kazánprogramba, amellyel jelentős megtakarítást érhetnek el az önkormányzatok. Tavaly nyárig 94 hátrányos és különösen hátrányos helyzetű kistérségben indították el a közfoglalkoztatást is segítő kazánprogramot, melynek eredményei azt mutatták, hogy 25 százalékára csökkenthető a fatüzelésű kazánnal az energiaszükséglet ára.
A programot országossá bővítették, ennek keretében ezer település óvodáinak, iskoláinak, napközi otthonainak, vagy éppen önkormányzati épületeinek fűtését oldhatják meg ezzel a rendszerrel.

Mint megtudtuk, a pályázaton Miskolc is sikeresen vett részt, így az úgynevezett Kazán 2.0 programban több, mint 12,7 millió forintnyi támogatást állapított meg a B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja a város részére. Azért a munkaügyi központ, mert a program a bio- és megújuló energiafelhasználás startmunka mintaprogram támogatása keretében működik, a célja az önkormányzati épületek alternatív fűtési rendszereinek megvalósítása.

Megkeresésünkre Dobos Tímea, a miskolci önkormányzat szóvivője elmondta, a támogatás keretében a Miskolci Állatkert és Kultúrpark főépülete, illetve az öltöző épülete gazdagodik egy-egy biokazánnal, ezekben eddig a fűtést gázkazánokkal oldották meg. A beruházás április 30-ig valósul meg, így az várhatóan elsősorban a következő fűtési idénytől teljesít majd nagy szolgálatot. Az új kazánokhoz szükséges tüzelőanyagot az állatkert területén, illetve a város egyéb részein keletkező gallyakból, nyesedékekből oldják meg. A rendszer így a várakozások szerint jóval olcsóbb lesz, mint az eddigi gázfűtés: éves szinten másfélmillió forint megtakarítást jelent majd a két épületben.

minap.hu
Fotónkon a kenderföldi bio-fűtőmű



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!