Kultúra
Névadó – Bruckner Győző
2013-01-20 10:47
A Bábonyibérc Galagonyás sorából délnyugatra, a Feszty Árpád és a Szent László utca által övezve, velük egyformán alakított utcánk, amely keleten a Nagy Ferenc utcából indul, s északnyugaton a Búzavirág utcánál ér véget. Az elnevezést 1993-tól használjuk.
A névadó Felsőlövőn született, egyetemi tanulmányait Budapesten, Strasbourgban és Párizsban végezte. 1901-ben Budapesten történelem szakos diplomát kapott, s egyidejűleg doktorált. 1902–1903-ban az eperjesi kollégiumban, 1903–1919 között az iglói gimnáziumban tanított. 1910-től az eperjesi jogakadémia tanára is volt. Amikor az intézmény Miskolcra költözött, ő is áttelepült, amelynek 1923–1944 között (megszűnéséig) dékánja volt. 1941-től a debreceni egyetemen is tanított, 1947-től nyilvános rendes tanárként. Miskolcon számos tanulmánya jelent meg, miközben lapszerkesztői munkát is végzett.1877–1962 között élt, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Budapesten temették el. Neve alatt jelent meg a Miskolci Jogakadémia múltja és kultúrmunkássága 1919–1949 című fontos munka.
D. I. | MN
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.