Fesztiválozó

Térben és időtartamban is bővül a fesztivál

2013-01-17 16:20

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kocsonya_sajtaj_130111_ja_7.jpg

Történelminek nevezte az idei, 13. Kocsonyafesztivált Rózsa Edit főszervező, abból a szempontból elsősorban, hogy mind térben, mind időtartamban kibővül az esemény. A fesztivál korzója az Uitz Béla utcára kerül, és rendeznek egy úgynevezett nulladik napot is. A szervezők csütörtöki sajtótájékoztatójukon meghirdették az első miskolci civil kocsonyaversenyt, de más programokról is hírt adtak a sajtó képviselőinek.

– Az idei történelmi Kocsonyafesztivál lesz, hiszen Kriza Ákos polgármester javaslatára, helyét tekintve, kibővül. A fesztivál korzója az Uitz utcára kerül, és így bevonható az Avas is – mondta Rózsa Edit fesztiváligazgató. – Ugyanakkor időtartamát tekintve is bővül, egy úgynevezett nulladik nappal. Február 21-én, csütörtökön veszi kezdetét a fesztivál, mégpedig mi mással is kezdődhetne egy civil szervezésű, civil tulajdonú, civil lebonyolítású, és a civileket szolgáló fesztivál, mint egy civil kocsonyaversennyel.

– A program elsődleges funkciója az, hogy megteremtsük azt a közösségi élményt, amit a közös főzés jelenthet. Ezért hirdetjük meg az első miskolci civil kocsonyaversenyt, Miskolc városrészei, önkormányzatai, nemzeti, etnikai kisebbségei, családi és civil közösségek, valamint baráti társaságok számára – sorolta a főszervező, hozzátéve, a jelentkezés lehetőséget ad arra is, hogy ne csak közösen főzzék a kocsonyát, hanem ki-ki be is mutathassa „saját magát”, bemutathassa azt, hogy mit képvisel mint civil szervezet, mint közösségi csoport.

kocsonya_sajtaj_130117_ja_6.jpg

Idén a fesztiválon csak miskolci kocsonyát lehet majd kapni, a készítők mottója pedig – Rózsa Edit szavaival – a „megalkuvás nélküli minőség” lesz. A kocsonyatőzsdét tavaly indították el, idén tehát a szervezők második alkalommal teszik lehetővé a miskolci vendéglátók számára – legyenek azok iskolai konyhák vagy egyéb, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások Miskolcon – a „tőzsdézést”, így a fesztiválon árusító kereskedők tőlük vehetik meg a kocsonyát. A benevezett ételek közül a kocsonyatőzsdén választhatják ki az árusok, hogy melyik konyha kocsonyáját árulják majd.

– Nem szeretnénk, ha a Miskolci Kocsonyafesztiválra az ország más részeiből hoznák a kocsonyákat. Azt szeretnénk, hogy azt a kocsonyakínálatot, ami a fesztivál „asztalára” kerül, a miskolci vállalkozók állítsák elő – tette hozzá.

kocsonya_sajtaj_130117_ja_7.jpg

A miskolci civil kocsonyaverseny és a kocsonyatőzsde mellett más, különleges meglepetéseket is tartogatnak az érdeklődők számára a szervezők. Ilyen lesz például a nulladik napon megrendezett grafikai kiállítás és élőzene, a fesztiválhoz csatlakozó vendéglátóhelyeken. A szervezők így kívánják összekapcsolni a gasztrokultúrát más művészeti ágakkal, zenével, grafikával és irodalommal.

Deutsch Miklós, a Miskolc Belvárosi Gazdaságfejlesztő Klaszter elnöke üdvözölte az újdonságokat, kiemelve, hogy „így talán a főutcai kereskedőket is be lehet vonni a Kocsonyafesztiválba”. Mint mondta, tartottak kicsit attól, hogy a fesztivál nem fogja éreztetni hatását a forgalomban – a fesztivál ugyanis nem a főutcán, hanem a Szemere utcától a Szinva teraszon, a Kandia utcán, az Uitz Béla utcán át egészen a Zenepalotáig, a Szemere kertben, a Városház, Erzsébet és Európa téren, illetve a Művészetek Háza és Sötétkapu között alakítják ki. Minden eddiginél nagyobb területen, összesen 65 ezer négyzetméteren alakítják ki a fesztivál helyszínét.

Kujan I.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!