Fesztiválozó

Kocsonyafesztivál: összefogás tánccal, zenével (is)

2013-01-11 18:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az összefogás fesztiválja lesz az idei Kocsonyafesztivál, melynek közös nyelve a tánc és a zene lesz – hangzott el a február 22-24 között, idén 13. alkalommal megrendezett nagyrendezvény, a Helynekemben tartott beharangozó sajtótájékoztatóján.

– A kultúra megértése a megértés kultúráját hozhatja el – ezzel a mondattal kezdte bevezetőjét Rózsa Edit fesztiváligazgató, aki elmondta, az idei rendezvény belföldi díszvendége Szomolya, Gönc és Kolontár (utóbbi azért, mert jelképe az összefogásnak, hiszen egy egész ország tett azért, hogy a településen újraindulhasson az élet) lesz, külföldi díszvendége pedig Kassa, 2013 Európai Kulturális Fővárosa.

kocsonya_sajtaj_130111_ja_9.jpg

Mint mondta, Miskolc nem csak hirdeti az együttműködést, de tesz is ezért, többek között ezért hívták meg Egert és Debrecent a Kocsonyafesztiválra, azokat a környékbeli városokat, amelyek korábban Miskolccal együtt pályáztak, hogy a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséért.

Rózsa Edit hangsúlyozta, az idei fesztivál helyszíne Kriza Ákos polgármester javaslatára áthelyeződik és kibővül – csaknem 65 ezer négyzetméterre bővül a Kocsonyális területe, a Szemere utcától a Szinva teraszon, a Kandia utcán, az Uitz Béla utcán át egészen a Zenepalotáig, a Szemere kertben, a Városház, Erzsébet és Európa téren, illetve a Művészetek Háza és Sötétkapu között alakítják ki Európa legnagyobb tánc- és zeneterét.

kocsonya_sajtaj_130111_ja_3.jpg

Kiemelte, az esemény célja 13. éve változatlan, javítani Miskolc közképén, erősítse a helyi közösségeket, és a kultúra segítségével lendületet adjon a gazdaságnak. Mint mondta, a jelenlegi nehézségek a jövőben sem tántorítják el attól, hogy Kocsonyafesztivál továbbra is mindenkié legyen, és megőrizze a megalkuvás nélkül minőségre való törekedést, nonprofit és civil jellegét, valamint közösségépítő szerepét.

– Mindezeket szem előtt tartva a fesztivál védnökségére idén 100 olyan miskolci civilt kértek fel, akik a teljesítményeik alapján vívták ki a helyi kis- és nagyobb közösség elismerését, és civil emberként boldogulnak, érnek el sikereket (a védnökök listája a kocsonyafesztival.hu oldalon elérhető – a szerző.) – mondta Rózsa Edit.

A 13. Kocsonyafesztivál vásárkínálatát több fordulóban választják ki, a szolgáltatók érdeklődése már eddig is nagyobb bolt a várnák, a második fordulóra pedig január 15-ig lehet jelentkezni. A pályázatok szakmai zsűri bírálja el. Mint azt Rózsa Edit elmondta, mindezzel az a céljuk, hogy csak a legkiválóbbak vehessenek részt az eseményen, ajánlhassák termékeiket, szolgáltatásaikat a miskolciak és a fesztiválra érkező hazai és külföldi vendégek számára.
Az idei fesztivál bora az egri borvidékről kiválasztott Lelkibéke 2011 lesz, (Almagyar-Érseki Szőlőbirtok), mely – mint elhangzott – igazi egri vörösbor, mely merlot gerincre épül, mellé pedig kékfrankos, cabernet franc és cabernet sauvignon került.

kocsonya_sajtaj_130111_ja_7.jpg

Rózsa Edit végül köszönetet mondott a Helynekem megálmodóinak, Hankó Bélának és Hankó Vandának is azért, hogy jó szívvel látják a rendezvényt a nemrég megnyílt kulturális térben, mely nem csupán az afterpartyknak, de a rendezvénynek is különleges helyszíne lesz.

A programokról, fellépőkről részletesen a következő hetekben további két sajtótájékoztatón számolnak be a szervezők.

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!