Miskolci Jegesmedvék
Dühítő vereség a Brassótól
2013-01-06 20:49
A Jegesmedvékre egy komoly rangadó várt vasárnap este a Brassó ellen. Hiába játszottak azonban a Macik végig nagy fölényben, ajándékgólokkal segítették a vendégeket, és ez vereséghez vezetett.
A mérkőzés nagyon rosszul kezdődött a miskolciak számára, hiszen 42 másodperc elteltével Bonar lépett ki egy megszerzett koronggal, és közelről mattolta Budait (0-1). Nem kellett sokat várni a válaszra, hiszen a 4. percben Saluga kapta a korongot a támadóharmad közepén, egy csellel elküldte a védőjét, majd kilőtte a hosszú sarkot (1-1). A harmad közepén a hazaiak teljesen beszorították a Brassót a saját kapuja elé, és Polcnak több nagy védést is be kellett mutatnia. A 13. percben egymás után három ordító helyzetet hagytak ki a miskolciak másodpercek leforgása alatt. Egy perc múlva a Brassó a semmiből megint talált egy gólt, Zsók az elé pattanó korongot lőtte be közelről (1-2). Ezután jött a hidegzuhany: a 15. percben emberelőnyben az egyik miskolci védő adta el a korongot a Brassó harmadában, és a kontra végén ismét Zsók talált be a tehetetlen Budai mellett (1-3). A Jegesmedvék azonban 24 másodperc alatt visszajött a meccsbe, amikor Fodor a kapuvas mellől húzta fel a korongot a felső sarokba (2-3). A harmad slusszpoénja egy perccel a harmad vége előtt jött: Czuba korcsolyázott be a támadóharmadba, majd hatalmas gólt bombázott a hosszú sarokba (3-3).A második harmad három veszélyes miskolci lövéssel indult egy perc alatt, de egyik sem akadt be. A sárga-feketék fölényben játszottak, de a brassói védelem állta a nyomást, de csak a 14. percig. Ekkor Rafaj hihetetlen szemtelen cselekkel jégre ültette Polcot, majd az üres kapuba emelt (4-3). Nyolc másodperccel a harmad vége előtt Petres maradt egyedül a kapu előtt és a hátulról kapott korong kapásból lőtte a hálóba (4-4).
A harmadik harmad első fele inkább a küzdelemről szólt, jópár kiállítással tarkítva. A Jegesmedvék szinte egykapuztak, szénné lőtték Polcot, ám hiába volt a 21(!) lövés, nem sikerült a kapuba találni. A hosszabbításból már csak 27 másodperc volt hátra, amikor egy eladott koronggal Antal ment kapura és belőtte (4-5).
Ezen az estén a Jegesmedvék végig nagy fölényben játszottak, kétszer annyit lőttek kapura, mint a helyzetet alig kidolgozó Brassó. Sajnos azonban olyan hibákat vétettek a Macik, amelyek ajándékgólokat jelentettek az ezen az estén hihetetlenül szerencsés vendégeknek.
Eredmény:
Miskolci Jegesmedvék – ASC Corona Brasov 4-5 hu. (3-3, 1-1, 0-0, 0-1)
Miskolci Jégcsarnok 1200 néző
V: Sós, Varjú, Székely, Juhász
Gól: Saluga, Fodor, Czuba, Rafaj, ill. Bonar, Zsók(2), Petres, Antal
Kiállítás: 4 perc (+10 perc fegyelmi Miskolczi) illetve 10 perc
Miskolci Jegesmedvék: Budai K. – Szirányi, Popovics, Nagy K., Szilágyi, Láda, Saluga, Ritó, Tóth, Smith, Dubek, Hegyi, Cowan, Fodor, Atkinson, Czuba, Miskolczi, Orosz, Rafaj, Nagy G., Gyenes(k). Edző: Tim Kehler.
ASC Corona Brasov: Polc – Wehrs, Fodor, Rawlik, Borsos, Péter, Antal, Laczkó, Lőrincz, Pysarenko, Imecs, Bisilidesz, János, Bonar, Zsók, Bálint, Virág, Nagy, Petres, Péter, Hietamaki, Fülöp(k). Edző: Greg Lindqvist.
Tim Kehler: - Nagyon csalódott vagyok, hiszen végig fölényben játszottunk, ám óriási hibáinkkal mi segítettük a Brassót győzelemhez.
Greg Lindqvist: - Nagyon fontos győzelem volt ez számunkra, amelyért sokat dolgoztunk, igaz, néhányszor szerencsénk is.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.