Fesztiválozó

Miskolc is készül a szilveszterre

2012-12-29 15:49

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szilvesztr.jpg

Miskolc főutcáját már ellepték a szilveszteri kellékek - több tucat dudát, jelmezt és álarcot kínálnak az árusok, akik a következő napokban számítanak nagyobb forgalomra. Vannak, akik otthon búcsúztatják az évet, de várhatóan sokan utcabáloznak majd idén a Hősök terén, hogy a többi miskolcival együtt köszöntsék 2013-at, a hazai dívák koncertjén.

A karácsonyi ünnepek után sokan már az óév búcsúztatására készülődnek, a főutcára kitelepedtek a szilveszteri kellékeket kínáló árusok. A járókelők jól hallhatóan próbálgatják a dudákat, amelyeket többféle nagyságban és színben, már pár száz forintért be lehet szerezni. A több tucat paróka és álarc mellett a kalapokból is évről-évre egyre nagyobb a választék.

szilvezstr1.jpg

Balogh Imréné árus a Miskolc Televíziónak úgy nyilatkozott, többnyire a felnőttek - szülők - vásárolnak, s azt veszik meg, amit a velük lévő gyerekek kérnek vagy óhajtanak.
A kereskedők szerint eleinte sokan még csak nézelődnek, várhatóan a következő napoktól vásárolnak majd többen a szilveszteri mulatságra. Természetesen olyanok is akadnak, akik csendesen töltik majd estét.

közéjük tartozik Hajdú Toldi Anita, aki a MiTV-nek elmondta: biztos otthon fogja majd tölteni, az estét, nem "bulizós típus". Általában rossz élményei vannak a házibulikról, úgyhogy inkább tévénézéssel tölti majd a szilvesztert. Más véleményt fogalmazott meg Sasvári Tünde, aki idén rendőrjelmezben ünnepel majd. Elmondta, általában barátokkal szilveszrtereznek, egy kis csapatot, egy musical műhelyt alkotnak. Beöltöznek mindenféle jelmezbe, és egész éjszaka mulatnak. Kimennek a városba, megnézik a rendezvényeket, idén például a Hősök terén ünnepelnek majd, együtt a miskolci gyerekekkel, felnőttekkel.

szilvezstr2.jpg

Sokan tervezik, hogy idén is kilátogatnak a miskolci utcabálra, ahol hazai dívák adnak majd koncertet.

- Rengeteg olyan zenekar szerepel a színpadon, ahol hölgy a főszeerplő. Rögtön kezdhetjük a miskolci lányokkal, akik a hazai pálya előnyét élvezik - mondta el Sikter Péter, a Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ szervezője.
A Klusters együttes koncertje este 7 órakor kezdődik, 8 órától pedig a GreenBeets együttes lép színpadra, amelyben szintén hölgy a frontember. Este 9 órától pedig az Anna and the Barbies követlezik, mint az egyik sztárvendég. Az est másik sztárvendége a Péterfy Bori és a Love Band, akik este 11 órától lépnek fel a Hősök terén. Több mint kétezer miskolcit várnak a helyszínre a szervezők, hogy együtt köszöntsék az újévet, 2013-at.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!