Miskolci Jegesmedvék

Rangadó karácsonyi hangulatban

2012-12-20 22:22

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Újabb rangadó vár a Jegesmedvékre, hiszen pénteken ismét a Dunaújváros látogat a népkerti Jégcsarnokba.

Sokszor játszottunk már az idén a Dabbal, és egy kivételével mindig szoros küzdelemben született meg a végeredmény – kezdte Tim Kehler vezetőedző. A legszívesebben persze a legutóbbi hazai meccsre emlékezünk, amikor sikerült legyőznünk a tavalyi bajnokot. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy melyik csapat tud jobban felpörögni, hiszen ismét egy hosszabb szünet után következik egy mérkőzés, ráadásul közvetlenül karácsony előtt. Egész héten igyekeztem olyan edzéseket tartani, amely hozzá segít bennünket a szükséges fordulatszám eléréséhez.

A bajnokság alapszakasza lassan az utolsó harmadába ér. Ilyenkor már minden megszerzett vagy elvesztett pont értéke megnő. Nagyon szoros a mezőny, és nekünk hazai pályán nem szabad botlanunk. A Dab nem véletlenül vezeti a tabellát, kitűnő csapat, négy remek sorral. Ám ők sem verhetetlenek, ezt éppen mi bizonyítottuk legutoljára. Ha ugyanazt a fegyelmezett, harcos játékot hozzuk, mint pár hete, akkor ismét győzhetünk. A Dunaújváros elleni minden megszerzett pont különösen azért értékes, mert ők eddig nagyon keveset hullajtottak el, a két – rendes játékidős – vereségük közül az egyiket éppen tőlünk szenvedték el.
Csaknem teljes csapattal tudunk kiállni. Eltiltottunk nincs, és egyedül Gőz sérülése nem jött még rendbe.

A mérkőzés kezdő bedobását a DVTK súlyos beteg kapusának, Rakaczki Bencének a családtagjai végzik el. A Jegesmedve-szurkolók képviselői itt adják át a legutóbbi hazai mérkőzésen összegyűjtött adományokat, amellyel Bence gyógykezelésének költségeihez kívánnak hozzájárulni. A család ugyancsak itt veszi majd át azt a Jegesmedve –mezt, amelyet az egész csapat aláírt.

minap.hu




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!