Kultúra

A zene középpontjában Miskolc

2012-11-18 09:11

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szentistvan_ter_1.jpg

A zene mindig fontos volt a miskolciak számára. Mindenki tudja, hogy honnan indult egykor például az Edda, de ma is számos, nagy jövő előtt álló formáció próbatermei telnek meg a város több pontján. A miskolci zenei élet „messze földről híres”, ám azok az együttesek is imádják a várost, szívesen jönnek a miskolciakhoz, akiknek valójában kevés közük van Miskolchoz. Összeállításunk a legjobb videókkal.

Legutóbb a miskolci Bíborszél együttes adott hangot annak, mit jelent számára a város. A Miskolc című dalt, s a hozzá forgatott klip futótűzként terjedt a miskolciak és a zenekedvelők között. A legnagyobb videómegosztó oldalon alig két hete hallható és nézhető a városról készült szerzemény, de már túllépte a 46 ezer megtekintést is.

A dalban sorba vesznek mindent, ami Miskolcot jellemzi. A természeti adottságok mellett a legjellemzőbb utcák, a sport, a közösség a legfontosabb eleme a dalnak, s a hozzá készített videó is igazán visszaadja a város sokszínűségét, hiszen a Bíborszél a miskolciakkal együtt van jelen.



A jelen másik legismertebb miskolci zenekara, a Holdviola, amely népzenei elemekkel készít népszerű dalokat.

A miskolci zenei élet kultusza azonban nem újkeletű. Ahogyan azt a népszerű Belga együttes is mondja egyik dalában: Miskolc a rock fővárosa.
Nem véletlen és alaptalan kijelentés ez, hiszen minden magyar ismeri az Edda Művek zenekart, amelynek 1981-ben készült az Elhagyom a várost című melankolikus szerzeménye, de még harminc évvel később is kedvelt dal – ugyan ma már leginkább a középiskolai végzősök szerenádján csendül fel, de az Edda miskolci koncertjein sosem hagyta ki a repertoárból; vitathatatlanul klasszikus darab. Az Edda Művek hivatalos honlapja szerint a zenekar pályafutását huszonöt aranylemez, négy platina album, és két gyémántlemez fémjelzi.



Az Edda dala mellett a másik legnagyobb Miskolcról szóló örökzöld a P.Mobil nevéhez köthető. A magyar hard-rock formáció a ’70-es évek meghatározó együttesei közé tartozott hazánkban. 1980-tól szinte minden koncerten szóba jött az „Acélváros”. A P. Mobil rendszeresen járt a városban, mindig visszatértek kedvenc helyükre, kedvenc közönségükhöz.



Miskolc mellett a miskolci közönség az, ami miatt a legtöbb hazai zenekar szívesen jön városunkba. A Belga együttesnek „csak” annyi köze van például Miskolchoz, hogy imádják a közönséget, ahogy a városiak is mindig teltházzal tisztelik meg a négy srácot. A Belga dalba foglalta fővárosunkat (nem éppen pozitív kicsengéssel – a szerk.), de a Budapest című szerzeményük utolsó sora minden miskolci szíve csücske lehet – épp’ úgy, mint a Hello BAZ megye című nótájuk, ami ugyan Borsod szépségeit veszi számba, de természetesen a dal gerincét Miskolc adja.



Az alternatív vonal is rátalált városunkra. Az utóbbi évtizedek generációi számára meghatározó Kispál és a Borz nevű együttes 2010-es budapesti búcsúkoncertje előtt még utoljára ellátogatott hozzánk is, hiszen mint a búcsúkoncerten Lovasi András elmondta, mindig ide utaztak a legjobbakat.

A Kispál és a Borz ugyan már a múlté, de Lovasi András gyakran megfordul a városban, új zenekarával éppúgy, mint civilben. A „kispálos stílus” egyik emblematikus terméke, ami nem csak a miskolciak számára nagy kedvenc, a 2003-as Turisták bárhol album második dala, a Tiszai pu.



Miskolc zenei múltjában egy 1998-as dátum is említésre méltó, amikor a Skyland a miskolci atmoszférát dallamosította meg.

A vidám, értékes, közösségi oldal mellett azonban a teljesség jegyében a kevésbé boldog miskolci pillanatok sem maradtak megénekeletlenül. Az egykori Kamikaze együttes egyik tagja, Funktasztikus szólókarrierbe kezdett 2009 után. Második albuma 2011 decemberében jelent meg, s idén februárban megjelent az album utolsó dalához, a B.A.Z.-hez készített, Miskolcon forgatott videója is. A miskolci miliő megihlette már többek között a Tankcsapdát és Kökény Attilát is, akik szintén városunkban forgattak videót, a már említett Belga a Mit parodizálsz? című dalának egy részét az egyetemvárosi klubban vették fel egy koncerten, s a szerencsi Hooligans is megemlékezett már a városról, pontosabban a DVTK-ról.



Cikkünk ugyan a teljesség igényével készült, ám a Miskolcról szóló dalok listája talán nem teljes. Igyekeztünk a legtöbb zenei stílusból példát hozni, hiszen városunk minden zenei műfaj alkotóját képes megérinteni. Kit így, kit úgy.

Kiss J.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!