Pályázatok

Pályázat a tehermentesítő tervekre

2012-11-12 08:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kisserno_110531_ja_6.jpg

A Miskolc belvárosának tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítéséről, illetve az erre irányuló projekt pályázatának benyújtásáról is tárgyal a közgyűlés novemberi ülésén.

Mint ismeretes, egy kormányhatározat értelmében bruttó 374 millió forinttal támogatják a „Miskolc belvárosának tehermentesítését célzó közúti fejlesztések előkészítése” című projektjavaslat finanszírozását. Az ennek révén elérni kívánt cél a közösségi közlekedés racionalizálása, majd, erre támaszkodva, a belváros fokozatos tehermentesítése, végül egy úgynevezett zéró emissziós zóna létrehozása.

Miskolc város közlekedésfejlesztési projektjavaslatai a közgyűlés által elfogadott Hosszú Távú Közlekedésfejlesztési Koncepció módosítására épülnek, összhangban a várospolitikai célokkal és az Európai Unió kohéziós politikájával – hangsúlyozza az előterjesztés.

A napirendben foglaltak szerint Miskolc területén az eddigi közúti fejlesztések félbe maradtak, ezért a város jelenlegi közúthálózata nélkülözi a rendszerszerű működést. Az önkormányzat célja a városrészeket összekötő, a belváros tehermentesítését biztosító egységes úthálózat kialakítása. Ehhez indokolt a két tehermentesítő út keleti és nyugati irányú végigvezetése, valamint a belváros körüljárhatóságának biztosítása. Hosszú távú cél, hogy a belvárosban, 20 éves távlatban, úgynevezett zéró emissziós zónák kerüljenek kialakításra.

A fejlesztések során szükség van a déli, a keleti, és a nyugati városrészek közvetlen kapcsolatának biztosítására, a völgyfenéken vezetett villamos-pálya mellett kialakult, szűk közlekedési keresztmetszet kiváltására, a városba csatlakozó országos közutakat összekapcsoló, a belváros északi oldalán, a dombvállon vezetett Északi és a belvárost körülölelő Keleti tehermentesítő főközlekedési út létesítésére.

A kormányhatározat alapján Miskolc önkormányzata négy projektjavaslathoz megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére nyújt be pályázatot.

A közlekedésfejlesztés kiemelt projekt-előkészítési pályázatai száz százalékos támogatást kapnak. Így az önkormányzat a pályázat bruttó összköltségét, 374 millió forintot teljes egészében támogatásként igényli.

Projektjavaslatok:
l. Jelenleg 2505. számú, három számjegyű úttá átminősítendő, Varga-hegyen átvezető közlekedési út korszerűsítés a 51+0l0 – 61+206 km szelvények között, meghosszabbítva a tervezett ÉTM útig.

2. Északi tehermentesítő (ÉTM), három számjegyű (261. lehetséges számú) főút kiépítése, a Szentpéteri kapui út (26-os számú), Felső-Majláth (2505. számú) közlekedési utak között.

3. Keleti tehermentesítő (KIM), három számjegyű (262. lehetséges számú) főút kiépítése, a József Attila utca (3. számú), és a Szentpéteri kapui út (26. számú) közlekedési utak között

4. Déli tehermentesítő (DTM) út visszakötése az Andrássy úthoz

MN


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-11-11 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!