Egyház

Heteken belül elkészül a minor homlokzata

2012-11-02 09:29

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE minorita-templom_121010ml_1.jpg

November közepére készülhet el a minorita Nagyboldogasszony-templom homlokzatának teljes felújítása. Az 1735-ben felszentelt templomot a tavasz óta tartó munkák során először statikailag erősítették meg, jelenleg pedig a homlokzatot és a rajta található szobrokat állítják helyre.

Mint arról a minap.hu korábban is beszámolt, a templom homlokzatának felújítása március elején kezdődött, és a munkát halogatni tovább már nem is lehetett, mivel annak statikai állapota rendkívül megromlott az elmúlt években, az épület emberemlékezet óta nem volt felújítva.

A felújítás a statikai megerősítéssel kezdődött, az eljárás során speciális eljárással olyan anyagot juttattak a templom alá, ami meggátolja annak további süllyedését. A templomhajót betonkoszorúval erősítették meg, két tornyát pedig három helyen acélpántokkal kötötték össze.

minorita-templom_121010ml_4.jpg

Kalna Zsolt, a Minorita Plébánia tartományfőnöke emlékeztetett, a két torony és a főhomlokzat rendbetétele ezt követően júniusban kezdődött, a munkák során a homlokzat szobrait is restaurálják.
– Reményeink szerint a felújítás most már néhány héten belül elkészül, a homlokzat festése már nagyrészt elkészült és a szobrok is eredeti állapotokat tükröznek majd – mondta Kalna Zsolt.

A tartományfőnök elmondta, terveik vannak a munkák folytatására is, egy későbbi, harmadik munkafázis során a hátsó homlokzat újravakolásával, illetve a templombelső felújításával szeretnék majd folytatni a minorita templom helyreállítását.

Tajthy Á.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!