Kultúra
CineFest: a legkisebbeknek is vetítettek
2012-09-16 16:52
Új helyszínként debütált vasárnap a 9. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, az Avasi Gimnázium Színházterme. Az idén először megrendezett CineFest Gyermeknapon Bogyó és Babóca kalandjait vetítették a legkisebbeknek.
A több mint egy órás mesefilmet vasárnap rögtön háromszor, délelőtt 10, déli 12 és délután 2 órától tekinthették meg a gyermekek és szüleik. A vetítéseket megelőzően Bíró Tibor fesztiváligazgató és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő köszöntötték a gyerekeket.Bíró Tibor hangsúlyozta, a miskolci nemzetközi filmfesztivál az elmúlt kilenc évben a város egyik legnagyobb kulturális eseményévé nőtte ki magát, nemzetközivé vált, hiszen a világ minden tájáról érkeznek alkotások éppúgy, mint érdeklődők.
– A fesztivál központja már évek óta a Művészetek Háza, és ez idén sincsen másképp, azonban idén először úgy gondoltuk, szeretnék új helyszíneket is bevonni a több mint egy hetes programsorozatba, így esett a választás egyebek mellett az Avasi Gimnázium Színháztermére, ahol gyerekprogramokkal készültünk – mondta Bíró Tibor.
Csöbör Katalin országgyűlési képviselő méltatta a CineFestet, mint mondta, az elmúlt évek összes filmfesztiválján visszatérő látogató volt, idén viszont lehetősége volt a szervezésbe is segíteni.
– Nőként az jutott eszembe, hogy gondoljunk mostantól kicsit a gyerekekre is, legyenek olyan vetítések melyek kimondottan nekik szólnak, ne csak a felnőttekről szóljon a fesztivál – hangsúlyozta Csöbör Katalin.
Mint hozzátette, a gyermekeknek szólóvetítések helyszínéül azért az Avasi Gimnázium Színháztermére esett a választás, mert a város legnagyobb lakótelepén illetve környezetében számos óvoda, és iskola található, sok gyermek él az Avason, így a program tulajdonképpen házhoz ment nekik.
– A másik, hogy ez a korszerű terem kiválóan alkalmas ezekre a vetítésekre így alkalmas helyszíne lehet a CineFestnek akár a jövőt tekintve is – mondta Csöbör Katalin.
Bogyó és Babóca kalandjai iránt pedig egész vasárnap nagy volt az érdeklődés, a színházterem szinte teljesen megtelt minden alkalommal.
Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.