Külföld
Turistákat segítettek a rendőrök
2008-09-10 09:05






Bár az időjárás most még nyári arcát mutatja, de a turisztikai szezon már véget ért. A pihenés időszakában a hazai barangolások mellett a magyar turisták nagy hányada Horvátországba, azon belül is Zadarba utazott. Magyar rendőrök ezúttal is segítettek a szabadságukat ott töltő honfitársaiknak itthon és a határokon túl is, hogy a kellemes pihenést semmilyen atrocitás ne zavarja meg. Emellett a Miskolcra érkező külföldieknek is segédkeztek, a Police Tourist például idén is működött.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is szolgáltak magyar rendőrök a horvát tengerparton, ezúttal nyolcan segítettek a Zadarban nyaraló magyar turistáknak, és az ottani hatóságnak. Csak azok utazhattak ki, akik folyékonyan beszélnek angolul és öt éves járőrszolgálati tapasztalattal rendelkeznek. A kiválasztottak között volt Lencsés Márton, aki többek között közlekedési balesetek esetén segített a honfitársainak. Ha kellett, fordított, de bármilyen problémával fordulhattak hozzá a szabadságukat ott töltő magyar turisták. Két hetes munkája során volt, aki elhagyta az okmányait, a miskolci rendőr segítségének köszönhetően azonban még aznap kiállították neki a határátkeléshez szükséges dokumentumokat.Természetesen a Miskolcra érkező turistáknak is segítettek a rend őrei. Idén is működött a Tourist Police, amikor is idegen nyelvet beszélő diákok segítették a hatóság munkáját és az idelátogató turistákat. A kiemelt látogatottságú területekre összpontosítottak a rendvédelmi szervek; gyakrabban járőröztek Lillafüred, Diósgyőr, Tapolca és a belváros területén. Ennek ellenére két külföldi állampolgár autóját feltörték, és közlekedési baleset részesei is voltak.
Mind a Miskolcon, mind a Horvátországban szolgáló rendőrök munkájának megítélésében egy picit benne van a turisták adott városról, országról szerzett tapasztalatai is. A szerkesztőségünknek korábban nyilatkozó vendégforgalmi- turisztikai osztály munkatársa szerint emelkedett a mögöttünk lévő szezonban a Miskolcon eltöltött vendég éjszakák száma, a közbiztonság terén szerzett pozitív turista tapasztalatok pedig csak tovább javíthatják ezt a Miskolc számára fontos statisztikát.
Tomorszki I.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-03-19 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.