MiNap Online

Budapest – Miskolc. Az utazás vonattal két óra, autóval alig több másfél óránál, gyalog 10 nap. Egy lelkes kis csapat úgy gondolta, ha tartalmas és mély időt szeretne Miskolcon tölteni, akkor az utazás ősi módját, a sétát választja.

Simon Zoltán, Czakó Julianna, Szabó Irén, Kosik Anita, Ódor Kristóf, Zayzon Zsolt, Rusznák András, Molnár Gusztáv, Bohoczki Sára, Fritz Attila, Kokics Péter, Deres Péter (író), Együd Tünde (asszisztens), Szőcs Artur (rendező), Cserhalmi Sára (filmrendező), Kunisch Péter túravezető irányításával Becskéről indult, majd érintette Nógrádsipek, Sámsonháza, Parádsasvár települését, s Egerszalókon, Noszvajon áthaladva, Kácson keresztül közelítette meg Miskolcot. Szőcs Artur rendező elárulta, nem sejtette előre, milyen örömöket, fizikai fájdalmakat rejt magában az utazás, csupán azt tudta: meg akarja tenni néhány társával az utat.

– Az egész életem rohanásból áll. Színészként diplomáztam, majd helyezkedtem el, miközben elvégeztem a rendező szakot is. Rohantam Pécsről, Szegeden át, Budapestig. Ha külföldre mentem, repülővel tettem, s mikor igazán megérkeztem, már repülhettem is vissza. Szerettem volna egy kicsit belassulni, hiszen az utazás élményét, már lassan csak könyvekből, filmekből ismertem. Úgy éreztem, ha szeretnék itt, Miskolcon mély és tartalmas időt tölteni, akkor ez az út elengedhetetlen – hangsúlyozta a rendező, aki kiemelte, a túra során falvakban, községekben szálltak meg, ahol sokat beszélgettek a helyiekkel. Mint mondta, így mélyebb betekintést nyertek, ami színházi értelemben szerencsés is, hiszen megtudták, a helyiek élénken érdeklődnek a színház iránt, ám nincs rá lehetőségük, hogy színházba járjanak.

– Az út során meghatározó élményekkel gazdagodtunk, sokszor megbeszéltük élményeinket, de ezt a rendezés során, az előadás nézése közben el kell felejteni. Nem az utat szerettük volna színpadra állítani, hanem annak lelki, fizikai hatásait – hangsúlyozta Szőcs Artur, aki számára az út volt a legmeghatározóbb, s ez tükröződik is a darabban, habár sokszor elvonatkoztattak Deres Péter íróval a megtörtént eseményektől.

Az életútjáték pedig épp olyan lett végül, mint az út a vándorok számára. Intenzív, sűrű. A rendező elárulta, a darab jelszava a szabad asszociáció. Kiemelte, szeretné, ha a nézők egy különleges előadásra ülnének be, s hagynák sodorni magukat a történésekkel.

– Az sem baj, ha egy-egy élményről lemarad a közönség, hiszen rögtön következik egy újabb. A színház dolgozói többször megnézték a darabot, s állítják, akárhányszor ülnek be a nézőtérre, mindig egy új Mi és Miskolc-élménnyel jönnek ki a Csarnokból, hiszen annyira sűrűn követik egymást az események, hogy minden alkalommal új dolgot fedeznek fel. Aki teheti, többször nézze meg a darabot – ajánlotta Szőcs Artur. Ugyan nem mindenki teheti meg, hogy naponta 25-30 kilométert gyalogol, ám az utazás élménye mindenki életében előfordul, így egészen könnyen magára ismerhet bárki a Mi és Miskolc szereplői között. A rendező kiemelte, minden színházi előadás célja, hogy a nézőt részessé, szereplővé tegye, ami ebben az esetben könnyebb lehet.

– Ugyan Miskolcra érkeztünk meg, de az ország bármelyik városába megérkezhettünk volna, ez érezhető a darabban is. Ami a legfontosabb, hogy tettünk egy kört Magyarországon, s mindenhol ugyanazokkal a problémákkal, örömforrásokkal találkoztunk – tette hozzá Szőcs Artur.