Kultúra

CineFest: új helyszínekkel, új programokkal, új zsűrivel

2012-09-05 13:30

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE cinefest.jpg

Már csupán 9 nap és kezdődik a 9. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A versenyfilmek mellett számos újdonsággal csábítják a fesztiválra, Miskolc belvárosába, az Avasra az érdeklődőket szeptember 14–23. között.

Az éjszakai életet választók számára a legfontosabb újdonság, hogy ezúttal nem a Művészetek Háza előtti téren rendezik majd meg az esti koncerteket.

– Az eddigi tapasztalatok azt mutatták, hogy nagyon megnőtt az érdeklődés a Nagyjátékfilm kategóriában versenyző filmek iránt, így idén ezeket a Művészetek Háza Nagytermében láthatja majd a közönség. Természetesen a Béke- és Uránia-terem sem marad ki a programokból, ezekben a termekben vetítjük az ismétléseket, illetve a dokumentum-, animációs film, kisjáték- és kísérleti filmek kategóriájában versenyző alkotásokat. A koncerteket pedig átköltöztettük a Szent István térre. Ennek két oka van. Egyrészt a közönség nem fért már el a Művészetek Háza előtt területen, illetve a zene egyszerűen behallatszik a Nagyterembe – magyarázta a döntés okát Bíró Tibor fesztiváligazgató, a CineMis Kft. vezetője.

A CineFest területe tehát megnőtt. Koncertek természetesen minden nap lesznek, egy-egy estén több is. A részletes program IDE kattintva olvasható.

A tíz napos filmes esemény egészen az Avas városrészig terjeszkedik idén, szeptember 16-án, vasárnap a legfiatalabbaknak is kedveznek a fesztivál szervezői, hiszen az Avasi Gimnázium Színháztermében megrendezik a Jameson CineFest Gyermeknapot.

Bíró Tibor ezzel kapcsolatban kiemelte, az avasi iskolák koordinálják az eseményt, így előzetesen regisztrálni kell, ha valaki szeretne részt venni a filmes gyereknapon.

– Óvodás és alsó tagozatos általános iskolások számára szervezzük a gyermeknapot, amelyen magyar meséket vetítünk a legkisebbeknek. Az érdeklődést mindenkinek az iskolájában kell jeleznie, mert a terem befogadóképessége korlátozott – emelte ki a fesztiváligazgató a programmal kapcsolatban, amelynek védnöke Csöbör Katalin országgyűlési képviselő lesz.
A nemzetközi szakmai fesztiválon tavaly jelent meg először a Nemzetközi ökumenikus zsűri – akik természetesen idén is kritikusan nézik majd a versenyfilmeket –, de a 9. CineFesten egy újabb bíráló bizottság is értékeli majd az alkotásokat, a Fibresci-zsűri.

A fesztiváligazgatótól megtudtuk – az ökumenikus zsűrihez hasonlóan –, a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége által delegált bizottság Magyarországon egyedül a miskolci filmfesztiválon képviselteti magát.

– Hosszú évek munkájának eredménye a Fibresci-zsűri jelenléte – tette hozzá Bíró Tibor, majd az újdonságok sorából kiemelte a Miskolci Nemzetközi Filmvásárt, ami hiánypótló rendezvény hazánkban, illetve a Nemzetközi ökumenikus médiakonferenciát, amit szintén első alkalommal szerveznek meg Magyarországon, Miskolcon.

A csapó tehát 9 nap múlva összezárul és kezdődik a 9. CineFest. Új helyszínekkel, új programokkal, új zsűrivel, de a hagyományos, bevált tematikát folytatva, a megszokott időben, szeptember közepén.

Kiss J.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!