Kultúra

Életre kelt lovagregény

2012-08-12 16:32

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE forgatag120812_ja3.jpg

Heath Ledger, a botcsinálta lovag szelleme is elégedetten tekintett le a felhők közül vasárnap napközben Diósgyőrre, amikor meglátta a világhírű Kassai Lajos világrekorder lovasíjászt, a szilaj hun lovasokat, majd a Nagy Lajos korát idéző páncélos lovagokat. Ismét sikert aratott a Diósgyőri forgatag!

Jó égi kapcsolatai lehetnek a szervezőknek, esetleg a már említett Heath Ledger, vagy személyesen ő királyi felsége, Nagy Lajos, mert miközben délelőtt a belvárost az eső áztatta, addig a diósgyőri vár körül egy csepp sem hullott… A várárokban kialakított sátortáborban – hol is lakhatnának máshol a lovagok, mint a vár tövében, festői környezetben? – komótosan készülődtek a szereplők a forgatag második napjára. Az eligazítást követően kezdtek beöltözni a vitézek. Először a gepidák mellett álltunk meg, akikről tudni kell, hogy keleti-germán nép, a vandálokkal és a gótokkal rokon dialektust használtak. Itt azonban folyékonyan ment a magyar, ami nem is csoda, lévén a régen kihalt, beolvadt nép harcosait magyar hagyományőrzők elevenítették meg. Az ellenfeleket a hunokat a csallóközi, felvidéki magyarok alakították. A történelem ismeretében tudtuk, hogy a gepidák vereségre vannak ítéltetve… Rá is kérdeztünk az egyik deli vitéztől milyen a megvert ellenséget alakítani?

– Nem arról van szó, hogy győzünk, vagy veszítünk, hanem csatákat játszunk újra. Történelmi hűséggel. A kérdésére válaszolva egyébként: rossz érzés! Ezért szoktunk is szerepet cserélni – árulta el Fodor Péter, aki mint megtudtuk egyébként civilben Budapesten régész, tehát testközelből ismerheti a gepidák korát. A felszerelésük a lehető legautentikusabb, a régészeti leletek alapján, valamint a rómaiak leírásai, valamint a későbbi germán írásos források alapján rekonstruálták, akárcsak az egykori germán nép által követett harcmodort is. Mint a régész megjegyezte a hunok esetében sokkal könnyebb a dolguk, mert róluk a rómaiaknak köszönhetően rengeteg írásos forrás maradt az utókorra. Később a bemutató során el is érte a végzete a gepida gyalogosokat, a hun lovasok legyőzték őket, s a vazallusokkal közösen rontottak rá a rómaiakra. Igaz ezt már nem láthatta a több száz érdeklődő, aki vasárnap délelőtt kilátogatott a forgatagra.

forgatag120812_ja2.jpg

De térjünk vissza az időrendi sorrendben a felkészüléshez! Kassai Lajost is már teljes harci díszben, bőrpáncélban találtuk.
–Valami meglepőt fogok mondani: igazából a ló és az íj sem érdekel annyira, de a kettő együtt az életem! – tette hozzá hamiskásan a világhírű lovasíjász, aki csapatával rövidesen egy hónapra Kínába utazik, hogy elkápráztassa őket különleges tudásával. Azokon a pusztákon is megfordul majd Belső-Mongóliában (kínai tartomány), ahol egykoron a hiung-nuk, vagyis a hunok száguldoztak lovaikon.  Biztos tudják, hogy miattuk, vagyis a tőlük való félelem miatt építették a kis kínaiak Nagy-Falat! Ezek után nem csoda, hogy Kína nagy falatnak bizonyult a hunok számára és elindultak nyugatra, Európába, mint később annyi nép. Utolsóként a tatárok. Bár őket már szívesen kihagytuk volna.



– A XXI. század legdinamikusabb sportja lesz a lovasíjászat! Az emberek tudatában ott van, hogy volt ilyen, s újra meg kellene próbálni. Van egy bizonyos extrémitása, s az extrém sportok mostanában felfutóban vannak. Sokat kell gyakorolni. A titka a figyelem megosztása. A csípőtől lefelé eggyé válok a lóval, attól felfelé pedig az íjjal – árulta el Kassai Lajos. A diósgyőri forgatagról is elmondta véleményét: ez a XIII. és a nagy részén itt voltam és meg kell vallanom, hogy nagyon tetszik, ahogy a szervezők kialakították a programot. A látogatókat a körítéssel, a vásári hangulattal bevezetik a középkorba.

Jöttek is a látogatók. Először óvatosan szivárogtak, azonban a kezdésre gyakorlatilag megtelt a nézőtér és a híd. Főleg gyerekes családok, esetleg nagyszülők az unokával. Ezen utóbbiak közé tartozott Feledi László is, aki a a három éves Dáviddal látogatott ki a várba.
– A gyerek nagyon kedveli a lovagokat. Reggel az első szava az volt, hogy megyünk a várba a lovagokat megnézni. Az első meg az amit ő akar – mondta hamiskásan unokájára kacsintva a nagyapa. Még kínai turistákkal is találkoztunk a nézőtéren, akikkel angolul váltottunk szót. Kiderült, hogy Yantaiból jöttek, ami kétszer akkora, mint megyénk és cirka 6,5 millióan lakják… „Csak Magyarországra jöttünk turistáskodni, nagyon tetszik amit itt látunk. Érdekes a bemutató” – kommentálta Kassai Lajos produkcióját az egyik kínai férfi, majd fotózott tovább.

forgatag120812_ja.jpg

Az udvarnagy felkérésére a kék színű, Anjou arany liliommal díszített palástot magára öltő Kriza Ákos, Miskolc polgármestere nyitotta meg a XIII. diósgyőri forgatagot. Rövid beszédében köszöntötte a résztvevőket és vendégeket. Felidézte a 2000-res kezdetet, amikor is a millecentenáriumi kormánybiztos vetette fel, hogy kellene egy középkori történelmi játékot rendezni. A gondolatból tett lett, s mára hagyománnyá vált. A középpontban Nagy Lajos kora, a lovagok állnak, de a honfoglalástól a történelem több korszaka megelevenedik. Felkérést kaptak, hogy csatlakozzanak a hasonló hazai fesztiválokhoz, s ezen keresztül egyre nevesebb forgatagot rendezhessenek. A lovagkor élményeihez kellemes szórakozást, a sátrakban árult étkekhez pedig jó étvágyat kívánt Kriza Ákos, aki családja társaságában látogatott ki a rendezvényre. Külön megkérdeztük tőle, hogy a rövidesen induló várrekonstrukciós munkálatok idején is lesz-e hely a forgatagra? Megnyugatatásként elmondta, hogy a szakaszos munkálatok miatt nem lesz akadálya a folytatásnak.

Csontos László
Fotó: Juhász Ákos


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-12 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!