Miskolc anno

Névadó – Kmetty János

2012-08-05 11:13

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Miskolctapolcán a Bencések útja és a Kiss József utca közötti északkelet – délnyugat irányú utca. 1992-től a Késmárki utca Kiss József utca felé eső szakasza viseli a festő, grafikus, főiskolai tanár nevét.

A névadó Miskolcon született, 12 éves koráig itt járt iskolába. 1901-ben szüleivel Kassára költözött, ahol Halász-Hradil Elemérnél kezdett rajzolni. Budapestre, majd 1911-ben tanulmányútra Párizsba ment. Járt a kecskeméti és a nagybányai művésztelepen, tevőleges résztvevője volt a tanácsköztársaság művészeti életének. 1924-től a Képzőművészek Új Társasága egyik vezéralakja, 1941-től elnöke volt. 1945-től a Művészeti Tanács tagja, 1952-től a Képzőművészeti Alap vezetője. Az 1960-as években oktatott, itthon és külföldön is voltak kiállításai.
08_kmettyjanos.jpg
1960-ban gyűjteményes tárlatának anyagát Miskolcnak és Pécsnek adományozta. Halála után művészeti hagyatéka Szentendrére került. 1889–1975 között élt, Budapesten a Kerepesi temetőben nyugszik. Utolsó kiállítása halála évében Miskolcon, a Herman Ottó Múzeumban volt.

D. I. | MN


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!