Bulvár

Csajka, Merci, Miskolc

2012-07-28 15:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE veteran120728_ml.jpg

Annak idején csak főtitkár autónak nevezték az elegáns szovjet csúcsmodelt, a Csajkát, amelyből ugyancsak érkezett egy példány a  Veterán autók és motorok VII. Miskolci Találkozójára, ahol összetalálkozhatott a nyugati világ csúcsának számító Mercedesekkel. Persze Horchtól Skodáig sok minden mást láthatnak az érdeklődők.

A találkozó résztvevői péntek délután érkeztek Miskolcra, majd szombat reggel az egyetemen, az Uni Hotel parkolójában gyűltek össze. Az érdeklődők megcsodálhatták a veterán csodákat, köztük néhány motort is, majd ügyességi verseny után nagy túrára indult a mezőny.

veteran120728_ml.2jpg.jpg

Miskolcról indulva a szerencsi várnál feladatmegoldás és egy kiállítás vár veterán járművek vezetőire. Szerencs után Tokaj, majd Erdőbénye következik, majd a napot Tarcalon szintén ügyességi versennyel és kiállítással zárják a találkozó résztvevői. Vasárnap reggel 8 órától délután 2-ig a Herman Ottó Gimnázium sportcsarnokában megtekinthetők majd a veterán járművek egy kiállítás keretében.



Persze, a gyerekekre is gondoltak, arcfestéssel és kézműves-foglalkozásokkal várják majd őket a kiállítás helyszínén. Tehetséges fiatal énekesek (Pál Dénes, Zombori Zsanett, Bodai Richard, Zoller Márton, Pribéli Tamara), valamint táncosok is fellépnek, köztük Kollár Kitti, a Szivárvány Mazsorett Solo, valamint Kollonai Zsanett és Kakuk Milán, a Ködmön táncegyüttes egyéni versenytáncosai latin mixet adnak elő.

veteran120728_ml3.jpg

A nemzetközi szövetség a mostani rendezvényüket FIVA „B” minősítéssel látta el, ami azért is óriási dolog, mert a magyarországi 3 napos túra jellegű rendezvények közül egyedül a miskolci rendezvény kapta meg ezt az elismerést.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!