Miskolc anno

Miskolci szimbólum a Horváth-tetőn

2012-07-16 08:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tosca-proba-120607ml_03.jpg

Több mint hetven éve áll kilátó az Avas legmagasabban fekvő – Horváth-tetőként elnevezett – területén. A legelső gondolat és építmény pedig már 1906-ban megszületett, a kultusz azonban ma is él.

avaskilato_70.jpgMint ismeretes, nem a ma is látható kilátó volt az egyetlen, ami az Avason állt az elmúlt évtizedek során. Kultusza azonban az épületnél is öregebb, s a mai napig szimbólumként él. Legutóbb az operaszerető közönség zarándokolhatott el a kilátóhoz, de kezdjük az elején.

Az első kilátó inkább volt őrtorony, még inkább egy hirtelen tákolt építmény, mint kilátó. Az ötlet, hogy Miskolc hegyének tetején legyen egy torony, 1901-ben vetődött fel. A Borsodi Bükk Egylet még karitatív táncmulatságot is szervezett a Népkertben, hogy a torony építéséhez szükséges összeget előteremtse. A tervezgetési fázis sokáig elhúzódott, ám 1906. október 28-án éjjel állt meg Miskolcon az a vasúti szerelvény, amely II. Rákóczi Ferenc kegyeleti emlékeit szállította. avaskilato_deszka.jpgA miskolci, lelkes lakosság, s az egylet októberben, a fogadtatásra egy – nem túl masszív – szerkezetet épített a Horváth-tetőn. A legenda szerint a Rákóczi-toronynak nevezett épületet a nevezetes éjszakán kivilágították – több száz mécses világított az örömtűz mellett, s a korabeli sajtó tudósítása szerint tűzijáték is volt.

A rögtönzött tornyot az ünnep után le is bontották, így azokon a képeslapokon, amelyek 1906 és 1925 láttak napvilágot, egy makett volt látható. Az első Rákóczi-torony egyfajta makettje ma is látható a Kós-házban.

A kilátóról azonban senki nem mondott le, s majd’ 30 év múlva sikerült is felépíteni a 2. Rákóczi-kilátót, amely Szeghalmy Bálint városi főmérnök tervei alapján készült, s 1934 augusztusában avatták fel a Miskolci Hét rendezvénysorozat nyitó napján. Az egy hónap alatt felépített torony tetejére egy hatalmas „M” betűt is terveztek, ám az sosem készült el.

avasikilato_110523_ja_2.jpg

A hat emelet magas – 26 méteresre tervezett – építmény váza vasbetonból, a hálózata tölgyfából, s székely fazsindelyes templom mintájára készült. Az emlékezett szerint 1943-ban komoly tűz okozott a toronyban károkat, 1956 decemberében azonban teljesen leégett, a legenda szerint az oroszok dühe pusztította el, pontosabban egy orosz tank lőtte ki a forradalom leverésekor.

tosca_kilato.jpg

A ma is ismert Avasi kilátót 1963-ban avatták fel, addig csupán a csigalépcsők őrizték a korábbi épület emlékét. A tavaly januárban elhunyt Hófer Miklós és Vörös György tervei alapján készült kilátótorony 72 méter magas, erős szélben, a 60 méter feletti részen, 45 centiméter a mozgása, s ha egyik oldalát tűzi a nap, 15 centimétert tud kimozdulni.

kilatotetko.jpg

Az Avasi kilátóból szélesebb, mint 180 fokos kilátás nyílik Miskolcra. S a város legtöbb pontjáról látható. Legutoljára az idei Miskolci Operafesztiválon látogatott ki egyszerre nagyobb tömeg a kilátóhoz, hiszen ott rendezték meg a Tosca című – rendkívül sikeres – operát. Vannak azonban, akik egészen közel érzik magukhoz a város jellemző szimbólumát, számtalan miskolci fiatal tetováltatja magára nem csupán Miskolc városának nevét, címerét, hanem az Avas kilátóját is.

Kiss J.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-07-16 16:05

    lényeglátó

    Az mért titok, hogy 56-ban az oroszok közreműködése miatt éget le! A "sajnálatos" események alatt!
  • 2012-07-16 10:29

    Tompa Sándor

    Vége az Avas névnek ?

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!