Fesztiválozó

Tárogatós találkozó Szerencsen

2012-06-30 11:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Több mint száz hagyományőrző zenész és hangszerkészítő részvételével rendezik meg az Országos Tárogatós Találkozót július 5. és 7. között a szerencsi Rákóczi-várban.

Nagy Csaba, a szervező vajai Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: a találkozó alkalmából három koncertet is rendeznek, az elsőt július 5-én 19 órakor a szerencsi református templomban tartják, a hangverseny bevételét a közelmúltban leégett krasznahorkai vár, valamint II. Rákóczi Ferenc szülőhelye, a borsi várkastély felújítására ajánlják fel.

A másik két koncert július 6-án lesz, előbb 14.30 órától a füzérradványi Károlyi-kastélyban, majd 17 órától a füzéri várban lépnek fel a találkozón résztvevő tárogatósok. Szerencsen a Bocskai-szobornál július 6-án és 7-én reggel fél hétkor is zenélnek a tárogatósok, napköszöntőt tartva.

Nagy Csaba tájékoztatása szerint nemcsak hazai zenészek és hangszerkészítők vesznek részt a rendezvényen, hanem a történelmi Magyarország egykori részeiből, Felvidékről, Erdélyből és Kárpátaljáról is várnak vendégeket, akik őrzik a szabadságharc jelképének tartott hangszer hagyományait.

A Rákóczi-szabadságharc idején (1703-1711) a csaták hadi hangszere volt a tárogató, szignálszerű dallamokat szólaltattak meg rajta. Emellett a kuruc táborokban az énekléshez és a tánchoz szolgáltatattak vele zenét.

A szerencsi találkozón a tárogatósok szakmai megbeszéléseket tartanak, zenei képzésen vesznek részt, továbbá bemutatkoznak a hangszer határon inneni és túli készítői, valamint felelevenítik a kuruc kori emlékeket és a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő vajai egyesület történetét is.

A Rákóczi Tárogató Egyesület 1992-ben alakult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban, ahol a Vay Ádám Múzeumban, a Vay-várkastélyban a Rákóczi-szabadságharc emlékeit őrzik. A szerveződés a hangszer "életben tartását", népszerűsítését, a népzenei értékeinek összegyűjtését és annak megőrzését tartja a legfontosabb feladatának. Az egyesület kapcsolatot tart az európai és az amerikai tárogatósokkal is, ötévente világtalálkozót szervez a zenészeknek, hangszerkészítőknek, míg évente országos találkozóra hívja az itthoniakat.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!