Kultúra
Tanévet zárt az Egressy
2007-06-13 13:23





Évet értékeltek az Egressy Béni Zeneiskolában hétfőn. Az utolsó olyan évzáró volt ez, melyet az intézmény önállóan tartott. Miskolc város közgyűlése határozott arról, hogy összevonják az Erkel Ferenc és az Egressy Béni Zeneiskolákat – ezek szeptembertől közös büdzséből egy igazgatás alatt működnek.
A viszonylag eseménytelennek induló év végére besűrűsödött a tennivaló – az összegzés után kiderült, hogy mintegy kétszáz műsorszámmal nyolc növendékhangversenyt tartottak, de a volt diákok és a tanárok is bemutatkozhattak koncerteken, az iskola jótékonysági akciókon és a frankofónia ünnepén is képviseltette magát. Az intézmény szimfonikus zenekara és ütősegyüttese pedig a napokban tért haza egy francia turnéról Belfortból, ahol most harmadszor jártak – összegezte az Egressy Béni Zeneiskola leköszönő igazgatója, Bócz Sándor.Az ünnepi tanévzáró pedig jó alkalom volt arra is, hogy jutalmazzák a növendékeket. Olyan díjakat osztottak ki, melyeket speciálisan az egressys gyerekeknek alapítottak – ezek között Az év zenésze díjat négy tanszak legjobbjainak ítélték oda, az Egressy zenei díjat egy életműért adták, nívódíjakat pedig azok kaptak, akik versenyeredményeik alapján érdemesek erre.
A 2006/2007-es iskolaévet 682 növendék kezdte meg az Egressy Béni Zeneiskolában és 671-en tettek záróvizsgát – kitűnően, hiszen az összátlag 4,85 volt. A végzősök közül pedig többen a miskolci vagy budapesti zenei szakközépiskolákban folytatják majd tanulmányaikat a következő évtől.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2025-07-03 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.