Fesztiválozó

Magyar Nemzeti Parkok Hete - a régióban

2012-06-15 20:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A Magyar Nemzeti Parkok Hete (június 18-24.) nyitórendezvényét az Aggteleki Nemzeti Parkban tartják június 16-án 10–18 között a Baradla barlang bejárata előtti fogadótérnél.

Lesz Huculösvény (akadályverseny), lovasbemutató, a Csodamalom Bábszínház előadása, Budapest Bár koncert, Agyagbanda néptáncbemutató, Kerekes Band koncert. A nap folyamán „Zöld forgatag” – bemutatkozik hazánk tíz nemzeti parkja, helyi és nemzeti parki termékek bemutatója és vására, térségi hagyományőrző kézművesek bemutatója, népi játékok és pontgyűjtő versenyek, játékos természetismereti vetélkedők garantált nyereményekkel, lovaglás, sétakocsikázás.

A hét programjában a régióban hétfőn MTB Kerékpártúra a Délnyugati-Bükkben. Túraindulás: Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont Felsőtárkány 9 óra. Kedden a bükki Őserdő gyalogtúra. A túrán résztvevők a szakvezető irányításával beléphetnek a máskor zárt, fokozottan védett Ősbükkös területére. Túraindulás: Bánya-hegyi elágazás, 9.45 óra. Szerdán Éjszakai csillagles a Bükkben. Vetítéses előadással egybekötött terepi csillagászati bemutató, ahol távcsövön keresztül csodálhatják meg a résztvevők az égbolt rejtett látnivalóit. Helyszíne a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont, kezdés 20.30. Csütörtökön Túra a Vár-hegyen, a Felsőtárkány vár-hegyi tanösvény 10 km-es útvonalának bejárása, több érdekes és változatos élőhelyet érintve. Túraindulás: Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont Felsőtárkány, kezdés 14 óra. Pénteken „Miről mesélnek a harangvirágok?” Szakvezetéses botanikai túra a Déli-Bükk növényvilágának megismeréséért. Túraindulás a Hotel Síkfőkút elől, Noszvaj. Kezdés 15 óra. Szombaton gombász túra, ehető és mérgező gombák meghatározása erdei gyalogtúra keretében. Találkozó helye OMYA bánya bejárata, Berva-völgy. Kezdés 9 óra. Vasárnap „Fűben, fában orvosság”. A gyógyfüvek titkait kutatják a „bükki füvesember” irányításával Bükkszentkereszten. Találkozó helye a Gyógynövényes Ház. Kezdés 10 óra.

A Magyar Nemzeti Parkok Hetén (június 18-24.) az aggteleki Rövid túra és a Vörös-tói barlangtúra 50% kedvezménnyel látogatható!

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!