Kultúra

Kezdődik a 12. Miskolci Operafesztivál

2012-06-07 21:19

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tosca-proba-120607ml_09.jpg

A hagyományoknak megfelelően, nyitóparádéval és felvonulással veszi kezdetét pénteken este hat órától a „Bartók-Puccini 2012” Miskolci Operafesztivál, mely az idei évtől kezdve koncepciót vált. Az előadások – mint megírtuk – már ettől az évtől új rendezőelvek mentén készültek, a kísérő rendezvények, koncertek, fesztiválok, kirakodóvásár azonban hagyományos helyszínen, és rendben várja majd a fesztiválozókat.

A Széchenyi utcán, a hét közepén kezdtél el az árusok sátrait felállítani, csütörtökön délután pedig a legtöbben már be is költöztek, volt olyan is, aki már árulni is kezdett. A színházban és az Avasi kilátónál pedig folyamatosan próbálnak a művészek, hogy a pénteken induló operafesztiválról mindenki elégedetten távozzon. Mint arról többször beszámoltunk, idén a korábbi évekhez képest lényegesen több ingyenes rendezvény lesz, ami pedig nem ingyenes, a jegyárakat azok esetén jelentősen csökkentették, az egyetemisták pedig diákigazolványukkal 50 százalékos kedvezményt kapnak egy általuk választott rendezvényre – kivétel csak a 3Bartók, Miklósa Erika és Tokodi Ilona koncertje képez.

tosca-proba-120607ml_07.jpg

Az idei operafesztiválnak – Kesselyák Gergely fesztiváligazgató elmondása szerint – négy pillére lesz, a 3Bartók, Puccini Toscája, melyet a Szent István téren és az Avas-kilátó lábánál rendeznek meg, a Bohém Casting, illetve a Híd a jövőbe gálahangverseny. A műveket már hetek próbálják a művészek – az egyik leglátványosabb a Tosca (képeinken), melynek előkészületeit bárki megtekinthette vasárnap óta az Avasi kilátónál.



Mint arról beszámoltunk, a szűkös anyagi lehetőségek miatt az utolsó pillanatban is történt változás a fesztivál programjában, a kolozsváriak vendégjátéka helyett a Szegedi Tudományegyetem zenetudományi szakának a vizsgaelőadása lesz látható Bartók+ 2 Szakáll címen. Két koncert pedig – a Turandot és a Pillangókisasszony – elmarad.

tosca-proba-120607ml_03.jpg

Seres Ildikó, a fesztivál kísérőrendezvényeinek művészeti vezetője elmondta, a kísérőrendezvények szervezésénél a fő szempont az volt, hogy mindenki megtalálja a számítását, mindenkinek szóljanak a programok. S bár a rendezvények felfrissülnek, alapjaiban nem változnak meg, a Szent István téri és Szinva teraszi koncertek, fellépések, a fesztiválkocsma, a sétálóutcai kirakodóvásár, az Erzsébet téri borfesztivál, a Múzeumok éjszakája, a Fröccsfesztivál idén is bőséges programot kínál majd mindenkinek.

tosca-proba-120607ml_08.jpg

A sorban a 12. operafesztivál tehát pénteken este hat órakor a nyitófelvonulással megkezdődik. Fontos, hogy hattól körülbelül 20 percen át leáll majd a villamosforgalom a Széchenyi utcán a parádé miatt, a szerelvények így a rendezvény idején pár perces késéssel közlekednek. Az MVK Zrt. és a szervezők arra is felhívják a figyelmet, hogy a fesztivál idején, június 6. és 17. között a Villanyrendőr és a Városház tér közötti szakaszon a villamosok fokozott óvatossággal közlekednek.

T. Á.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-06-08 09:25

    lulu81

    Én nagyon örülök minden egyes ilyen nagy megmozdulásnak, szeretem, amikor élet van a városban. (Legfeljebb nem veszünk semmit, mert pofátlanul drága minden... Majd csak nézelődünk.)DE: a villamosforgalmat miért nem lehet szüneteltetni?! Addig fog köz [ tovább ... ]
  • 2012-06-08 08:47

    lényeglátó

    Ez kit érdekel? Sznobokon kívül? Munkanélküli erre vágytál igaz e? Uraid szórakoznak veled, helyetted!

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!