MiNap Online

Árverési anomáliák

2007-06-12 15:18

Az adózás rendjéről szóló törvény szerint az adóhatóság a végrehajtás alá vont ingóságot, illetve ingatlant rendszerint árverésen, árverésen kívüli eladással, illetve nyilvános pályázat útján értékesíti. Jelen írásban ezek közül csak az árveréssel, ezen belül is az ingó árveréseken előforduló anomáliákkal foglalkozunk, bár a visszaélések az ingatlan-árveréseket sem kímélik.

A magyar értelmező kéziszótár az alábbiak szerint határozza meg a címben jelzett értékesítés fogalmát:
Árverés: Az a rendszerint hivatalos, nyilvános eljárás, amellyel különféle vagyontárgyakat adnak el a legnagyobb vételárat kínáló vevőnek.
A „legnagyobb vételár” megfogalmazás megtévesztheti a laikusokat, ugyanis ez lehet a jogszabály által kötelezően előírt legalacsonyabb vételár is. Ezek után felmerül a kérdés, hogy az árverés valóban árverés, vagy a jogszabály kötelező előírásai miatt kótyavetye, mely ugyancsak az értelmező kéziszótár szerint „Olyan árverés, amellyel az áruk rendszerint áron alul kelnek el. Valaminek olcsón való elvesztegetése”.
Az árverésen bárkinek joga van részt venni, korra és nemre való tekintet nélkül. Két kötelezettsége van, a kulturált viselkedés és az árverési vételár azonnali kifizetése. Az eddigi tapasztalatok alapján megállapítható, hogy az árverésen igen kis számban jelennek meg azok az árverezni szándékozók, akik valóban saját részükre történő vásárlási szándékkal vannak jelen. A jelentős többség jövedelemszerző tevékenységnek tekinti az árverést. Az árverés megkezdése előtt kis csoportok kialakulása figyelhető meg, akik felosztják egymás között a megvásárolni kívánt ingóságokat és egymásra nem licitálva a jogszabály által meghatározott minimális – a valós forgalmi-értékviszonyokat egyáltalán nem tükröző – áron vásárolják meg azt. Ha több érdeklődő van az adott ingóságra, mintegy „főpróbát” tartva licitáltatják őket és a vételár, valamint a minimális ár – ugyanis a hivatalos árverésen ennyiért veszi meg – közötti különbözetet felosztják egymás között, ami adott esetben több százezer forintot is elérhet.Példával is szemléltetve fenti tapasztalatokat:
Az adóvégrehajtásra is irányadó bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. tv. 124.§ (3) bekezdése alapján, ha a felajánlott vételár nem éri el a kikiáltási árat, akkor azt fokozatosan lejjebb kell szállítani a becsérték egynegyedéig. Egy 3 000 000 Ft becsértékű (kikiáltási ár) ingóság esetén a „főpróbát megnyerő” árverező rendszerint egyedül – a látszat kedvéért néha egy „jövedelmet” remélő jelenlévővel együtt – jelzi vásárlási szándékát. Kikiáltási áron természetesen nem fogja megvásárolni az ingóságot, ezért az árverés vezetője kénytelen – mert erre jogszabály kötelezi – a becsérték egynegyedéért (25%) – a példánál maradva 750 000 Ft-ért – árverési vevőnek tekinteni. Amennyiben az ún. „főpróbán” a vevő 1 400 000 Ft-ot ajánlott, akkor tartózkodásuk fejében a vételár feletti részt, azaz példánk szerint 650 000 Ft-ot szétosztja, adott esetben 5-10 személy között.
A becsérték, vagy kikiáltási ár általában tükrözi a valós forgalmi értékviszonyokat. Amennyiben a jogszabály csak lehetőségként rögzítené annak egynegyedéig történő leszállítását, akkor az árverési vételár jobban közelítene a becsértékhez. Nem utolsósorban több adóbevétel mellett – nagyobb mértékben csökkenne az árverésen értékesített ingóság tulajdonosának adótartozása – így az ingóság tulajdonosa sem érezné, hogy végrehajtás alá vont vagyontárgyát elkótyavetyélték.