Kultúra

Egy nap a költészetért, a költészetről

2012-04-10 13:58

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kolteszet-napja-11-04-11-ml20.jpg

A hagyományoknak megfelelően idén is megemlékezést tartanak a költészet napja és József Attila születésnapja alkalmából április 11-én, Lillafüreden. Az eseményt Baranyi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, műfordító nyitja meg. A jeles napon azonban többek között író-olvasó találkozó és szerzői est is várja a költészet szerelmeseit.

Mint Tircsné Propper Valériától, a Miskolci Városi Könyvtár Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepségen és koszorúzáson Baranyi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas költő, író és műfordító mond köszöntő beszédet, majd – szintén a hagyományoknak megfelelően – elhangzik József Attila Óda című verse is, ezúttal Püspöki Péter, a Montázs Drámapedagógiai és Közművelődési Egyesület vezetőjének előadásában.
– Az emléktábla melletti ünnepséget követően Miskolc irodalmi és kulturális életének képviselői, köztük a polgármesteri hivatal kulturális osztályának, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia Miskolci Területi Csoportjának képviselői, a MŰÚT irodalmi folyóirat, valamint a városi és a megyei könyvtár képviselői – mondta az ügyvezető.

A koszorúzás nem az egyetlen költészet napi program a városban. Már délelőtt 10 órakor A kultúra összeköt címmel író-olvasó találkozót szervez a Romano Teatro Kulturális Egyesület a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. A díszvendégek között szerepel a József Attila-díjas Fecske Csaba költő és a Domján Edit-díjjal kitüntetett Jónás Judit színművész is. A találkozót fotókiállítás és előadások kísérik, de itt emlékeznek meg Lakatos Menyhért József Attila-díjas íróról is.

A programok délután folytatódnak. Rajzoljunk verset! címmel illusztráció-készítést rendeznek általános iskolás diákok számára a József Attila Könyvtár előtt délután 3 órától, majd a Szabó Lőrinc Fiókkönyvtárban Baranyi Ferenc szerzői estet rendeznek 5 órától, ahol a költő, író és műfordító megzenésített verseit énekli el Kassai Franciska költő, előadóművész.

K. I.
fotó: Mocsári L. (archív)



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-09-16 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!