Egyház

Keresztúti ájtatosság a Kálvárián

2012-03-25 18:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE keresztutkalvaria120325_ml.jpg

A mindszenti plébánia és a Kolping család vezetésével, mintegy hetven hívő részvételével keresztúti ájtatosságot tartottak vasárnap kora délután a miskolci Kálvária-dombon.

A keresztúti ájtatosság a katolikus hívők elmélkedő imádsága, mellyel fölidézik Jézus Krisztus által megtett keresztút történéseit. Lényeges eleme a mozgás, mivel végig kell járni ( kivéve a betegeket) a stációkat, mert ez segíti az átélést és azonosulást a szenvedő Jézussal. Minden egyes stációnál imádkoznak a hívők. A miskolci Kálvária sajátossága, hogy a 14 helyett csak 7 stáció található a domboldalon. A keresztúti ájtatosság hagyományos napja a péntek, de bármely napon végezhető, első sorban magán áhitat céljából. A hagyományoktól most azért tértek el, hogy a hétköznapi elfoglaltságokat, munkát, intéznivalókat letudva minél több hívő részt tudjon venni a közös lelki gyakorlaton.

keresztutkalvaria120325_ml2.jpg

Ketten vitték elől, a Kálváriára felfelé menet a Jézus szenvedéseire emlékeztető keresztet. Palánki Ferenc, mindszenti plébános, segédpüspök, valamint az egyházközség híveinek a vezetésével a kisgyerektől, a fiatalokon át az idősekig minden korosztály képviseletében mintegy hetvenen vettek részt a vasárnap délután keresztúti ájtatosságon, amely az út végén, a szent sírnál, vagyis a kápolnánál elmondott imával ért véget. A hívek ezzel is készülnek lélekben a legfontosabb keresztény ünnepre, a közelgő húsvétra.

Cs.L.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!