Sport

Indul a DVTK roadshow!

2012-03-05 12:28

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk-videoton-120222ml_28.jpg

Rendhagyó túrát kezdeményez történelme során először a DVTK. Első körben 12 állomással indul a klub roadshow-ja, melynek első állomása szombaton lesz Edelényben. A klub célja, hogy a találkozók által közelebb kerüljenek a megye különböző településein élő Diósgyőr-szurkolók a csapathoz, játékosokhoz, a piros-fehérek családjához.

Az elkövetkező hónapokban a megye tizenkét nagyobb településére is ellátogat a diósgyőriek roadshow-ja. A „házhoz megy a DVTK” program lehetőséget ad arra, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplénben élő szurkolók kötetlenebb formában találkozzanak kedvenceikkel. Közönségtalálkozókat, ankétokat eddig is rendeztek Miskolcon, ezúttal azonban azok a sportbarátok is találkozhatnak a játékosokkal, akik munkájuk, betegségük, egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudnak a mérkőzésekre vagy más rendezvényekre a megyeszékhelyre utazni.

Egy helyszín, két játékos, „mini-ankét”

Körmöndi Zoltán, a klub marketingigazgatója elmondta, azzal, hogy „házhoz viszik” az együttest, a hovatartozás érzése hamarabb kialakul, fejlődik a (potenciális) drukkerekben. Nem titkolt céljuk, hogy a DVTK 80-100 ezer fős passzív táborát megduplázzák.

dvtk-roadshow-120305ml_6.jpg

A roadshow első állomása Edelényben lesz, majd hétről hétre további tizenegy településen rendeznek találkozót – minden alkalom után levonva a következtetéseket, a tapasztalatokat. Valamennyi helyszínen két labdarúgó képviseli a piros-fehéreket – a tervek szerint egy külföldi és egy magyar játékos –, a Bódva-völgyi városban Gohér Gergő és az új csapatkapitány, José Luque várja majd az érdeklődőket.

Szurkolói klub – mint nyugaton

A látogatások mellett a „vidéki” futballbarátok diósgyőri kötődését szurkolói klubok létrehozásával erősítenék. Hollósy András PR-menedzser elmondta, jelképes összegért lehet egy évre regisztrálni (bruttó 1910 forintért, mely utal a klub történelmére), de számos kedvezmény jár a tagoknak.

– A szurkolói klubok nyugaton már működnek, például az FC Barcelonánál, így előttünk a példa. Oklevéllel szentesítjük a belépést, lehetőség lesz elővételi jegy- és bérletvásárlásra, tervezünk közös meccsnézéseket, értékeléseket, akár buszutakat a hazai mérkőzésekre. Emellett elindítjuk a „Hozz magaddal még egy diósgyőrit” akciót, melynek keretében az ajánló fél kap egy tiszteletjegyet – természetesen a technikai háttér, az ellenőrzés biztosított – sorolta a PR-menedzser. Hozzátette: azon is dolgoznak, hogy az adott településeken a DVTK ajándékbolt termékeihez is hozzájussanak.

dvtk-haladas-111028ml_42.jpg

A klubtagok kapnak egy-egy kirakó-darabot, amit egy „büszkeségfalra” tehetnek ki lakóhelyükön.
– Így nyomon lehet követni a szurkolói bázis alakulását; ha eléri a százat a létszám, egy zászlót kap a város, község, melyet büszkén lengethet a következő meccseken – mondta Körmöndi Zoltán. A marketingigazgató egy játék indításáról is beszámolt. A települések elkészíthetik saját DVTK-indulójukat, melyet feltölthetnek majd a klub honlapjára.

Az edelényi művelődési házban péntek délután 6 órakor indul a show, ám a programok már 4-kor elkezdődnek a klub hostess lányainak közreműködésével. Lehetőség lesz közös fotózásra, dedikálásra, valamint egyfajta „mini-ankét” keretében kérdezhetnek az adott futballistáktól a szimpatizánsok. A második állomásra, Sajószentpéterre március 14-én, szerdán érkezik a DVTK. Az érdeklődés már most óriási, több településről érkezett megkeresés a klub felé. Persze plakátokon is hirdetik majd a rendezvényeket, de az dvtk.eu-n is nyomon lehet követni, hol lesz a következő helyszín.

Soós P.
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-08-12 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!