Városházi hírek

Nagy területre van szüksége a befektetőnek

2012-02-18 08:42

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE wolf111122_ja2.jpg

Miskolc város közgyűlésének februári ülésén az építési szabályzatot is módosítják a Mechatronikai Ipari Parkban, úgy tudjuk a finn befektető érdekében.

Változtatni szükséges a Mechatronikai Ipari Parkban az építési szabályzatot. Információink szerint erre a betelepülni szándékozó finn darugyártó világcég miatt van szükség. A cégnek ugyanis nagy, egybefüggő területre van szüksége az építkezéshez, egészen pontosan több, mint 20 ezer négyzetméterre.

A közgyűlés még 2011. augusztus 11-én tartott rendkívüli zárt ülésén hozott határozatot, és rendelte el a Mechatronikai Ipari Park területére a befektetői igényeknek megfelelő Miskolc Megyei Jogú Város Építési Szabályzata (MÉSZ) módosítását.

A MÉSZ módosítás a befektetői igényeknek megfelelő nagyobb összefüggő terület kialakításáról, a miskolci és a szirmabesenyői gazdasági területek közötti útkapcsolat megteremtéséről és a terület legkisebb zöldfelületének 15%-ban történő megállapításáról szól. Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvényben előírt eljárást a MÉSZ módosításának jóváhagyása érdekében lefolytatták, a MÉSZ módosítását szakmai véleményében az Állami Főépítész támogatta.

Az előterjesztés szerint a nagyobb egybefüggő terület kialakítása révén csökken a feltáró utak hossza, ami városüzemeltetési szempontból a közterületek fenntartási költségeinek csökkentését eredményezi. A szirmabesenyői gazdasági övezettel történő útkapcsolat létesítése megteremti a gazdasági övezetek közötti együttműködés lehetőségét. Az ipari parkhoz a szomszédságában lévő Sajó-folyó ártere és a repülőtér jelentős zöldfelülettel kapcsolódik, ami a környezetben ellensúlyozza a minimálisan szükséges zöldfelületi fedettség 20%-ról 15%-ra történő csökkentését.

A nagybefektetői igényeknek megfelelő, rendezési terv módosítás lehetőséget biztosít a város munkahelyteremtő iparfejlesztésére, ami a beszállítók révén a térség gazdasági fejlődésére is kedvező hatással lehet.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2012-02-20 05:57

    lényeglátó

    Eddig a vidék járt a városba, most a város járjon vidékre! Ipari rom,szemétdomb, marad a városra, mi költözünk a szántóra! Okos! Micsoda változás!

Miskolc TV mai műsora

2020-08-12 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!