Egyház

A házasság feladat, nem maga a boldogság

2012-02-15 10:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Minden évben Valentin-nap környékén tartjuk a házasság hetét. Az angolszász kezdeményezés már hazánkban is elterjedt, így itthon is különböző programokkal hívják fel a figyelmet a házasság fontosságára.

Miskolcra ugyan a programok ezúttal nem értek el, pedig szükséges volna, hiszen tavaly a válások legalább annyira elterjedtek voltak, mint a házasságkötés.

A rendezvénysorozat kezdeményezői azt vallják, a házasságban egy férfi és egy nő tesz örök hűséget egymásnak, s önszántukból azt is megígérik, hogy egy életen át támogatják, bátorítják, segítik egymást, ezzel példát állítva a fiatalabbak elé.

Városunkban az elmúlt évben harminccal kevesebb házasságkötést regisztráltak az anyakönyvi hivatalban. Összesen 613 pár kötötte össze az életét, és 543 házastárs döntött úgy, felbontja az egész életre szóló szerződést.

– A tapasztalat azt mutatja, kitolódott a házasulók életkora. Eddig 20-25 évesen házasodtak, manapság pedig 30 év körül adják házasságra a fejüket a párok. A házasság gyakoriságának változása pedig hatással van a születések számára is, tavaly 4700 körül mozgott ez az adat – mondta Riczkó Barnabásné, a Miskolci Anyakönyvi Hivatal főmunkatársa.

Az emberek nagy része már nem érzi szükségesnek azt, hogy hivatalosan is összekösse életét párjával. A vélemények szerint a boldogság nem attól függ egy kapcsolatban, hogy házasok-e a felek, vagy sem. Emellett az esküvő anyagi vonzata sem teszi népszerűvé a frigyeket, s gyereket is többen vállalnak már házasságon kívül.

Sándor Frigyes evangélikus esperes szerint a házasságok számának csökkenése azért következhet be, mert a férfi és a női szerepre való felkészülés hiányzik az emberek életéből. Sokan csonka családban nőnek fel, a férfiakból hiányzik a felelősségvállalás igénye, a nőkből pedig az anyaszerepre való készülés.
 
– A szingli, karrierközpontú életet hirdetik mindenhol, ezért a nőkben nem alakul ki az anyaság iránti vágy. Az egyik legszebb karrier azonban az anyaság. A házasság az egészséges család alapja, ami nélkül egészséges közösség sem alakul ki, így egészséges társadalom sem tud létrejönni – hangsúlyozta az esperes. Hozzátette, a válások gyakorisága annak tudható be, hogy hiányzik az emberekből a lelki elkötelezettség, ami nélkül semmi garancia nincs arra, hogy a házasság jól működjön.

– Sokan csupán az esküvő ünnepére készülnek, a templomi esküvő esetében a környezet szépsége a legfőbb szempont. Isten háza azonban ennél sokkal több. A házassághoz istenkapcsolatra is szükség van. Tudatosan meg kell élni azt, hogy az ember mire vállalkozik. A házasság önmagában nem jelent boldogságot, a Bibliában sem hangzik el az, hogy boldogok a házasok. A házasság nehéz feladat mindenki számára, hiszen meg kell tanulni a másikért élni. Mindenki önző, ezért ez komoly próba, de erre kell felkészítenünk magunkat, ha házasságkötésre készülünk – emelte ki Sándor Frigyes.

A házasság tehát a szerelem megerősítése, az önzés levetkőzése. Tanulási feladat, amelyből nem lehet egyszerűen kiszállni, ha úgy érezzük, belebukunk. Fel kell készülni arra, hogy egy másik, szeretett emberrel kötjük össze az életünket, amelyben már nem az egyén a legfontosabb, hanem a pár. Erre hívja fel a figyelmet a Házasság hete elnevezésű programsorozat is.

Kiss J.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!