Egyház

Kevés a faadomány

2012-02-07 09:52

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE fa-adomany-120202ml_20.jpg

Többen vesztették életüket az országban és megyénkben a rendkívüli időjárás miatt. Nem csupán a hajléktalanok vannak veszélyben, hanem azok a családok is, akiknek nincs elég faanyaguk ahhoz, hogy befűtsék otthonukat. A segítségre tehát nagy szükség van.

Az Iránytű gyermekjóléti szolgálatának munkatársai egy bejelentés alapján érkeztek egy görömbölyi házhoz. Csapóéknál még augusztusban kapcsolták ki a gázt, így fával kénytelenek fűteni. Bár a családfő dolgozik, jövedelme kevés, hogy három gyermekével és feleségével megéljenek. Fára már nem telik.

Pedig arra lenne szükség és egy kályhára ahhoz, hogy fűteni tudjanak a legnagyobb hidegben. Ha nincs fa, a gyerekeket átmeneti otthonban helyezik el. A szülők egy nap haladékot kaptak, hogy fát vásároljanak. Az Iránytű Szociális Szolgálat a lehetőségeihez mérten próbál segíteni. Fát azonban legutóbb 1 éve kaptak. Azóta nem érkezett ilyen felajánlás, pedig most erre lenne a legnagyobb szükség.

– Mindenféleképpen fel vesszük a kapcsolatot az Északerdő Zrt.-vel, és megpróbálunk tőlük faadományt kérni. Éveken át kaptunk, de ebben az évben nem küldtek. Gondolom, hogy a rossz gazdasági helyzet az ő tevékenységükre is kihat – mondta Krajnyák Mária, az Iránytű Szociális Szolgálat igazgatóhelyettese.

A gyermekek ideiglenes elhelyezéséről szóló hírről értesült a Tiszáninneni Református Egyházkerület is. Néhány munkatársuk úgy döntött: segít.

fa-adomany-120202ml_09.jpg

– Ha átnézünk a szomszédhoz, vagy megnézzük azokat, akiket az Isten az utcában, vagy egyáltalán ránk bízott, mi ebben hiszünk. A mi forrásaink is végesek, akár az emberi, akár a szervezeti források, de azt látjuk, hogy egy kis szeretettel, odafigyeléssel meg lehet menteni embereket a fagytól, az éhhaláltól. Attól, hogy elvegyék a gyerekeiket – hangsúlyozta Csomós József, az Tiszáninneni Református Egyházkerület ifjúsági referense.

Gere Gábor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület önkéntese néhány segítővel és egy kocsi fával érkezett, még a gyermekjóléti szolgálat által kitűzött határidő lejárta előtt.

– Amikor hallottuk, hogy ez micsoda nagy krízis, akkor úgy döntöttünk, hogy összefognak az egyházkerület munkatársai, összefognak az egyházkerület önkéntesei és saját erőből áldozunk arra, hogy ennek a családnak melege lehessen – mondta Gere Gábor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület önkéntesek koordinátora.

A gyerekszobában lévő kályhába így begyújthatott a családfő, s a gyerekek is maradhattak.

A hétvégi hideg napok nem elsősorban a hajléktalanokra jelentenek veszélyt, hanem azokra, akik saját lakásukban, fűtés nélkül élnek. A hatóságok arra hívják fel a figyelmet, hogy mindenki figyeljen szomszédjára és jelentse, ha például azt látja, hogy valahol hosszabb ideje nem füstöl a kémény.

– Figyeljünk egymásra, ez nagyon fontos. Most talán még fontosabb, hogy valósítsuk meg azt az összefogást, hogy megnézzük a szomszédunk kéményét, hogy füstöl-e, és talán segítünk neki egy pár darab fával, hogy annyira be tudjunk fűteni, hogy ne legyen közvetlen életveszélyben ne legyen – emelte ki Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója.

A kihűlés veszélye akkor is fennáll, ha a lakásban tartósan 14 fok körüli a hőmérséklet. Ez a hideg főleg az idősekre, betegekre, mozgásukban korlátozottakra jelent veszélyt.

Faadományt pedig bárki felajánlhat. Ezeket a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és az Iránytű Szociális Szolgálat is várja.

Nagy E.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!