MiNap Online

„Nem csak hivatásom, szenvedélyem is a zene”

2012-01-24 10:31

Silló István zenei vezetőként érkezne a Miskolci Nemzeti Színházhoz, ha Kiss Csaba pályázatát ítélik jobbnak, s őt választja meg a közgyűlés a színház élére. A zene az élet, a mindennapok kihagyhatatlan része. Silló Istvánnal arról beszélgettünk, milyen zene érkezne vele Miskolcra.

– Zenei vezetőként vesz részt Kiss Csaba pályázatában. Mi vezette az alkotó csapathoz?
– Nem csak hivatásom, szenvedélyem is a zene. Négyéves korom óta tudtam, hogy zenész leszek, ezért mindent meg is tettem. 1996-tól 2008-ig a Fővárosi Operettszínház karmestereként dolgoztam, és közben óraadóként, majd kinevezett tanárként zenés színészeket oktattam a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Amikor Kiss Csaba megkeresett, hogy pályázni fog, és számítana rám, átgondoltam eddigi pályafutásomat, és azonnal igent mondtam. Majd kiderült, hogy Kesselyák Gergely a Bartók + Nemzetközi Operafesztivál művészeti vezetője, ez még inkább erősítette elhatározásomat, mert művészileg egy húron pendülünk, 7 éve együtt is dolgozunk a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

– A Miskolci Nemzeti Színház énekkarral és zenekarral is rendelkezik, mi a véleménye eddigi munkájukról?
– A két zenei együttes magasan kvalifikált zenészek összeforrott csapata. Egyetlen hibája, hogy kevesen vannak. Az énekkar, ha jól tudom, 22 fő. Ez a létszám nagyoperetthez kevés, nem is beszélve az operákról, ha az a cél, hogy Miskolcon is úgy szólaljon meg egy zenemű, mint a világ jeles zenés színházaiban.

– Hogyan képzeli ennek a területnek a jövőjét?
– Apró, megfontolt lépésekkel meg kell kezdeni a zenei hangzás tökéletesebbé tételét. Lehet, hogy kezdetben egy kibővített állandó kisegítői gárdával fogunk dolgozni, de az sem elképzelhetetlen, hogy új státuszokat próbálunk szerezni. Jelenlegi elképzeléseim szerint a zenekar esetében legalább 10 zenészt jelentene. Azt gondolom, a művészetben nyugodtan merjünk álmodni. Nem álmodozni, álmodni. Azt szeretném, hogy egy létszámában, és minőségében is nemzetközi színvonalú miskolci operajátszást teremtsünk.

– Mit gondol a városról, a színházról, a kulturális életről?
– Nagyon szeretem a vidéki létet. Az utóbbi években a Szabadtéri miatt is, és a feleségem miatt is sokat vagyok Szegeden. Imádom, hogy mindenki magáénak tekinti a várost, nem egy nemzetközi átjáró ház. Ha valami megvalósul, annak egy emberként örülnek. Nyilván így lehet ez Miskolcon is. Fontos, hogy egy viszonylag behatárolható, állandó közönségnek játszunk. A zenekar, az énekkar tagjai is helybeliek legyenek, ne csak művészek valahol a világban. Ők a hely szelleme, a jelen.

– Kiss Csaba szerint Kesselyák Gergely és ön szerint is kellenek még zenészek. Hogyan tervezik ezt?
– Elsősorban helyi zenészekről, illetve a művészeti egyetem frissen végzett vagy végzős hallgatóiról van szó. A pályázatunkban megfogalmaztuk, hogy 2013-tól a nemzeti színházi státusz és a hozzá rendelt emelt költségvetés esetén több zenés bemutatót szeretnénk tartani, az előadások számát pedig évadonként a jelenlegi kb. 50-60-ról 100-ra emelnénk. Ehhez a zenekart bővíteni kell. Egyelőre még nem lehet semmit tudni a jövő évi kilátásokról, meg kell ismerkednem a város zenei életével, a kollegákkal, az egyetem zenészhallgatóival. De hangsúlyozom, a jelenlegi zenekar a kisegítőkkel együtt továbbra is a színház rendes vagy szerződéses tagja marad.

– A két tervezett nyári fesztiválban milyen szerepet kapna a zene?
– Az európai színi akadémiák fesztiválján zenés színházi workshopot fogok vezetni a külföldi diákoknak, a határon túli magyar színházak fesztiválján valószínűleg nem lesz dolgom, ott kész előadások szerepelnek.

– Mit gondol, milyen zenei vezetőre, zenei útra van szükség a miskolci színházban?
– A zenei vezetés mindig „kétarcú” hiszen zenei és színházi értelemben egyaránt igényesnek, hajlékonynak, erőskezűnek, és nagyon humánusnak kell lennie. Amikor egy zenész eljátszik egy szólót az első próbán, az olyan, mintha önéletrajzot adna át. Meg lehet tudni róla mindent, hiszen lelkéből jön minden egyes hang. Csodálatos dolog ezeket a lelkeket összekovácsolni, és a végén, a koncerten kinyitni őket, mint egy szelencét. Ha sikerül, akkor a néző valódi értékekkel megy haza. A muzsikusok a világ legjobb emberei. Ugyanolyan érzékeny emberek lelkileg, mint a színészek, vagy a balettművészek. A művészek nyitott lelkét fel kell használni az egyik legfontosabb misszióra: a gyerekek és a fiatalság nevelése. Tervezünk opera-keresztmetszeteket játszani gyerekeknek a Csarnokban. Játékos formában, ők is részei lennének a zenekarnak, ütheti a cintányért, beszélgethet, rosszalkodhat, de közben élő zenét kap, ami értékes. Nem az a cél, hogy minden gyerek zeneileg szuper műveltté váljon, hanem az, hogy jól érezte ott magát. Ez talán egy zeneművész legfontosabb feladata. Ha azt szeretnénk, hogy két-három generáció múlva is tudják még az emberek, hogy ki volt Mozart, Bartók, Freddie Mercury, Presser Gábor vagy a Beatles.

Kiss Judit