*** " />

Külföld

Lebukott a magyar prostituált

2008-07-04 14:16

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE Vádat emelnek az Egyesült Államokban két magyar állampolgár - egy prostituált és egy bordély vezetője -, illetve egy amerikai pornófilm-rendező ellen, amiért fiktív házasságot kötöttek. Az amerikai Bevándorlási és Vámhivatal (ICE) tájékoztatása szerint a magyar prostituáltat és David Crawfordot, a pornóiparban David Lordként ismert filmrendezőt helyi idő szerint csütörtökön tartóztatták le. A keresetlevél szerint Crawford amerikai állampolgárként fiktív házasságot kötött a 35 éves magyar prostituálttal, hogy az az Egyesült Államokban maradhasson. Mindkettejüket azzal vádolják, hogy hamis nyilatkozatot tettek a bevándorlási hivatalnak, a tartózkodási engedélyért folyamodva mindketten eskü alatt valótlanul azt állították, hogy együtt élnek.A  magyar nő tagadta, hogy valaha is foglalkozott volna prostitúcióval, miközben a hatóságok fényt derítettek arra, hogy ő egy másik, 33 éves magyar asszonynak dolgozott, aki tulajdonképpen magyar prostituáltakat foglalkoztató bordélyt működtetett 2004. és 2006. között a kaliforniai Van Nuys-ban. Az utóbbi hölgyet is letartóztatták, hamis tanúzással vádolják, illetve azzal, hogy megtévesztő nyilatkozatot tett a bevándorlási kérelmében. Az ICE szerint a bordélytulajdonos is fiktív házasságot kötött egy amerikai állampolgárral, hogy hozzájusson az állandó tartózkodási engedélyhez. A hatóságok előtt eskü alatt valótlanul azt állította, hogy "háziasszony" - miközben bordélyházat működtetett -, s hitvesével együtt él.Az amerikai törvények értelmében legfeljebb öt év szabadságvesztéssel büntethető a hamis tanúzás, míg hivatalos okmányokban tett hamis nyilatkozatért akár tíz év börtönbüntetést is kaphat a vádlott. Minden a filmről A játszma folytatódik (Ocean’s Thirteen), színes, feliratos amerikai krimi, 122 perc, 2007, rendező: Steven Soderbergh, szereplők: George Clooney, Brad Pitt, Matt Damon, Al Pacino, Andy Garcia, Don Cheadle, Bernie Mac, Elliott Gould, Ellen Barkin, Casey Affleck, Scott Caan, Eddie Izzard, Eddie Jemison, Vincent Cassel, Carl Reiner. A film honlapja -->


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-10-28 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!