Miskolc anno
Névadó – Tompa Mihály
2011-12-26 13:30
A Petőfi Sándor és az Avasalja utcákat összekötő észak-déli nyomvonalú utcánk. Miskolc első, 1912-ben megjelent lakcímjegyzékében már szerepel. Az 1897. évi városrendezési terven tűnik fel először nyomvonala. (A Légrádi köz tűnt el a két időpont között, s kapta a költő nevét.)
A névadó Rimaszombaton született, 1832-ben került a sárospataki kollégiumba, 1844-ben Eperjesen lett nevelő. 1846-ban lelkészi vizsgát tett, s a Gömör megyei Beje községben kapott hivatalt. A szabadságharc alatt tábori lelkész volt, 1849-ben Bejéről Kelemérre, majd 1851-ben Hanvára költözött. Hányatott élete során erős szálak fűzték Lévay Józsefhez, s a szintén Miskolcon élő édesapjához. (Apja sírja az avasi temetőben van.)
Ahhoz az avasi asztaltársasághoz tartozott, ahol névre szóló pohara volt a jeles társaság minden tagjának. Tompát Lévay József siratta el Gyászoló poharak című versében, amikor barátja meghalt. (1817–1868 között élt, versei, kötetei 1840-től jelentek meg, tagja volt a Kisfaludy Társaságnak. Lévaynak hűséges barátja, akit az Avashoz egy sírkert és egy baráti kör fűzött. Mellszobrát 1988-ban a népkerti szoborparkban avatták fel, Kis Sunyi István alkotása.)
D. I.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.