Kultúra

Névadó – Péch Antal

2011-12-11 12:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Perecesen az Állomás tér felől megközelíthető utca, amelyből a vele párhuzamos Finkey József utcán át a Debreczeni Márton térre lehet jutni. A településrész legdélebbi részén zsákutca.

A névadó Nagyvárad Váradolaszinak nevezett részén született, iskoláit is ott járta, s 16 évesen került Selmecre, a Bányászati Akadémiára. 1842-ben fejezte be tanulmányait, de még 1847-ig itt szolgált. Ekkor a Kamara Csehországba küldte, de a szabadságharc miatt hazatért. Kossuth Lajos pénzügyminisztériumába került, s feladata a körmöcbányai pénznyomda Debrecenen át Nagybányára telepítése volt. A fegyverletétel után mint polgári hivatalnokot fogták el.

12_nevado_pechantal.jpg

1850-től német földön dolgozott, 1857-ben egy Rajna melletti bányának lett az igazgatója. A kiegyezés után az új magyar pénzügyminisztériumban bányászati szakfelügyelő. Ebben a minőségében volt szerepe a diósgyőri vasgyár létrehozásában. 1873-ban a selmeci bányakerület igazgatója lett. (1822–1895 között élt, tudományos munkássága is jelentős. Elindítója volt a Bányászati és Kohászati Lapok című periodikának. Újat alkotott a bányatérképezés területén is. Akadémikus, a selmeci választókörzet országgyűlési képviselője.)

D. I.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!