Egyház

Az egyházi zene védőszentjét ünnepelték

2011-11-20 19:19

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE korusok-mindszenti-111120ml_02.jpg

Jubileumi, 25. évfordulójához érkezett a miskolci római katolikus templomok kórusainak Szent Cecília tiszteletére rendezett találkozója, melyet november 20-án, vasárnap délután fél 5-től tartottak, a Mindszenti templomban.

Szent Cecíliára, az egyházi zene védőszentjére 25 éve kórustalálkozókkal emlékeznek Miskolc római katolikus plébániái. Mint Dudás Lászlónétól, a Mindszenti templom kórusának képviselőjétől megtudtuk, a kezdetekkor még az volt a lényeg, hogy minden kórus mutasson meg valamit magából. 1986-ban Zachár Géza, a Szent Anna templom akkori plébánosa és Gergely Péter Pál, a mindszenti kórus vezetője kezdeményezésére tartották meg az első kórustalálkozót – ami akkor még nem volt természetes.

korusok-mindszenti-111120ml_09.jpg

Azóta minden évben váltórendszerben, más-más plébániában rendezik meg a kórustalálkozót – idén a Mindszenti templom került sorra. Erre kiváló apropót szolgáltatott, hogy ebben az évben iktatták be Palánki Ferencet, a Mindszenti Egyházközség új plébánosát.

A találkozó jelentőségéről szólva, a kórusképviselő hangsúlyozta: ez megerősíti az énekkarokat abban, hogy szükség van a templomi zenére, hiszen sokan felismerték János Pál pápa egykori szavait: „Aki énekel, kétszeresen imádkozik”. Ugyanakkor a kórusok tudásában is tapasztalható fejlődés, az elmúlt években ugyanis folyamatos inspirációt jelentett számukra a fellépés.

korusok-mindszenti-111120ml_03.jpg

Kujan I.

Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!