MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft.
Szoros verseny, komoly szakmai megmérettetés
2011-11-01 11:54
Szoros versenyt, komoly szakmai megmérettetést hozott az Országos Mérőcsoport Bajnokság, melyet most, első ízben, Miskolcon rendeztek meg az elmúlt napokban, a vízszivárgást kereső szakemberek számára. A bajnokságra 11 csapat nevezett, az ország minden pontjáról, végül a ceglédi "ÖKOVÍZ" Kft. együttese bizonyult a legjobbnak - tájékoztatott Kiszela Gergő főszervező.
A versenyfeladatok során különböző műszeres vizsgálatokkal kellett – pontosan - behatárolni a vezetékhálózaton észlelt, rejtett vízszivárgásokat Miskolc különböző pontjain. Emellett elméleti kérdésekre is választ kell adniuk a versenyzőknek, s az elbírálásnál, a szakmai ismereteken túl, nagy szerepet játszott a gyorsaság és a pontosság is. A rendező cégek csapatai nem vehettek részt a megmérettetésen, mivel helyismeretük okán előnyre tehettek volna szert.Mindent összevetve, a legjobb eredményt a ceglédi ’”ÖKOVÍZ” Kft. szakemberei érték el, második lett a kecskeméti központú BÁCSVÍZ Víz- és Csatornaszolgáltató Zrt. csapata, harmadik helyen pedig a nagykanizsai Délzalai Víz és Csatornamű Zrt. szivárgás-keresői végeztek.
A verseny a MAVÍZ Magyar Víziközmű Szövetség hivatalos rendezvénye volt, a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft., az Energie AG Miskolc Kft., és a Seba Hungária Kft. szervezésében. – Magyarországon számos cég foglalkozik nyomás alatti vezetékek rejtett meghibásodásainak vizsgálatával, csőtörések műszeres behatárolásával. A nagyobb közmű-üzemeltető társaságok saját mérőcsoportokkal, eszközökkel rendelkeznek, a rejtett vízszivárgások gyors felderítésére – mondta el Kiszela Gergő főszervező. Üszögh Lajos, a MIVÍZ Kft. ügyvezető igazgatója annak fontosságát hangsúlyozta, hogy időben felfedezzék, és el tudják hárítani a rejtett vízszivárgásokat, mielőtt még komolyabb károkat okoznának.
A miskolci vezetékhálózat ugyanis sajnos jelentősen elöregedett, átfogó rekonstrukcióra szorulna, a szivárgásokból adódó vízveszteség meghaladja az európai átlagot. A veszteség csökkentésében, a hibák felfedezésében nagyon komoly szerepet játszanak a jól képzett szakemberek, valamint azok a modern technikai felszerelések is, amelyekből néhányat a verseny helyszínén is kiállítottak.
Sz. S.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-17 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.