Egyház

Felkészültek a kegyeleti forgalomra

2011-10-26 14:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE temeto_03.jpg

Tart a készülődés, az összes, miskolci önkormányzati temető meghosszabbított nyitvatartással várja azokat, akik az elkövetkező napokban le szeretnék róni kegyeletüket elhunyt szeretteik sírjainál. A szentpéteri kapui és a vasgyári temetőben imaliturgia is lesz. Csokorba gyűjtöttük a kegyeleti ünnepekkel kapcsolatos, legfontosabb miskolci tudnivalókat.

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-től kapott tájékoztatás szerint, az összes önkormányzati tulajdonú temető, vagyis a szentpéteri kapui, vasgyári, perecesi, ómassai, hámori, lyukói és a bükkszentlászlói temetők, valamint a Hősök temetője egységesen az alábbi időpontokban várja a látogatókat a kegyeleti ünnep alkalmából:

Október 29-30. szombat; vasárnap: 8 – 17 óra között
OKktóber 31. hétfő: 8 – 21 óra között
November 01. kedd: 8 – 21 óra között
November 02. szerda: 8 – 17 óra között

A szentpéteri kapui temetőben, tekintettel a rendkívül nagy forgalomra a balesetek, tumultózus jelenetek megelőzése érdekében az ünnepnapokon korlátozzák a gépkocsibehajtást. Ennek értelmében október 31-én már csak mozgáskorlátozott kártyával lehet behajtani, november 1-jén teljes egészében tilos a behajtás. Mozgáskorlátozottakat indokolt esetben a cég saját gépjárművével szállítja a sírkerten belül. Ugyan ebben a városi köztemetőben, a nagy ravatalozóban november 1-jén az alábbi időpontokban tartanak imaliturgiát:

időpont   vallás               szertartást vezeti

13 óra    polgári        Szőnyi Gábor polgári szónok
14 óra evangélikus    Sándor Frigyes esperes
15 óra római katolikus Tóth Béla plébános
16 óra református Gecse Attila lelkipásztor 1
7 óra polgári Paksi András polgári szónok

Ima liturgia rendje a vasgyári temetőben:

időpont      vallás          szertartást vezeti

12 óra római katolikus Ócsai J. Barnabás lelkész
13 óra református Kozma István lelkész
14 óra görög katolikus Tóth Ferenc parókus
15 óra polgári Paksi András polgári szónok

A torlódások elkerülése érdekében a Városgazda szakemberei kérik a megemlékezőket, hogy lehetőség szerint a torlódások enyhítése érdekében a temetők megközelítésére a tömegközlekedést vegyék igénybe. A szentpéteri kapui temető bejáratának közelében az utóbbi évek szokásainak megfelelően az idén is felállítanak 12 pavilont, ahol koszorút, virágot, gyertyákat, mécseseket árusítanak majd. Kérik a temetőbe kilátogatókat, hogy ellenőrizzék hozzátartozóik síremlékének állapotát, amennyiben meghibásodást észlelnek intézkedjenek a javításról, illetve az ünnepnapokon a zsebtolvajlás megelőzése érdekében különösen vigyázzanak értékeikre.

– Az eddigi évek tapasztalatai alapján szervezzük a szolgálatot. Az ezzel kapcsolatos egyeztetés a rendőrséggel, polgárőrséggel, temetőgondnoksággal rövidesen megtörténik, ahol egyeztetjük a feladatokat – közölte megkeresésünkre Kovács László Csaba, a közterületfelügyeleti és rendészeti osztályvezető. – Pereces esetében például a polgárőrök azt szokták mondani, hogy nem kérnek segítséget, hanem egyedül „elviszik”, a Szentpéteri kapuban viszont erős jelenlétre van szükség mind a három szervezettől.

Munkatársaink a temetőknél a gördülékeny haladás érdekében tereléssel segítik majd a forgalmat, ezen kívül odafigyelnek a közbiztonságra, illetve az illegális árusítás megelőzése érdekében autós járőr is járja majd a várost, első sorban a temetők környékét és a Búza teret. Csak azok árusíthatnak, akiknek közterülethasználati engedélyük van. A temetőkön belül inkább a polgárőrök járőröznek majd a virág- és egyéb lopások megelőzése érdekében, hívásra természetesen a munkatársaink is. Ezen kívül a Szentpéteri kapuban segítünk a beléptetési a behajtási rend érvényesítésében.

A Régió Park Kft. közlése szerint Miskolcon a parkolási rend az ünnepek alatt a következő szerint alakul: október 29-én 8-13 közt fizető, október 30-án ingyenes, október 31-én újra 8-13 közt fizető, november 1-jén ingyenes, november 2-án pedig 8-18 közt fizető, kivéve a két belvárosi nagy temető közvetlen szomszédságában díjmentes.
 
Ezek tételesen a következők:

Dankó P. u. 13. és Vörösmarty u. 54. épületek közötti terület (Mindszenti temető), Technika Háza északi oldal parkoló (Mindszenti temető), Technika Háza keleti oldal parkoló (Mindszenti temető), Sportcsarnok és a Jégcsarnok, illetve a Mindszenti temető és a Megyei Könyvtár között kialakított terület (Mindszenti temető). A Pallos utca, Pallos u. 16. és Petőfi tér 1. sz. közötti szakasza, a Jókai u. 19-21. sz. közötti névtelen zsákutca, Jókai u. 17-19. közötti névtelen zsákutca, Jókai u. 17. és Laborfalvi u. 2. közötti névtelen zsákutca, Laborfalvi u. 2. és Pallos u. 18. közötti névtelen zsákutca, Pallos u. 16-18. közötti névtelen zsákutca, Pallos u. 16. melletti, illetve a Jókai ABC mögötti névtelen zsákutca (Deszka temető).

Cs. L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!