Zöld Nyíl

Zöld Nyíl: megsemmisítették a járműtender végeredményét

2011-10-25 11:31

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE villamos-110901ml_03.jpg

Részben helyt ad a Ganz-Skoda járműgyártó cég a Zöld Nyíl negyedik járműtenderének eredményhirdetésével kapcsolatban beérkezett jogorvoslati kérelmének a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB), ezért Miskolc és az MVK Zrt.(ajánlatkérők) eljárást lezáró döntését megsemmisítik – derül ki a döntőbizottság a kozbeszerzes.hu-n közzétett határozatából.

A KDB szerint az ajánlatkérők megsértették a közbeszerzésekről szóló törvény több bekezdését, ezért döntöttek az eljárást lezáró döntés – melyben az olasz AnsaldoBreda járműgyártót hirdették ki szeptemberben győztesnek – megsemmisítéséről.

A határozat ugyanakkor kitér arra is, hogy ötödik kérelmi elem körében a jogorvoslati eljárást a KDB megszünteti, ezt meghaladóan a jogorvoslati kérelmet elutasítja. Mindezen túl kötelezik az ajánlatkérőket, hogy a határozat kézbesítésétől
számított 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg a kérelmező részére kilencszázezer forint igazgatási szolgáltatási díjat. A határozat ellen fellebbezésnek újrafelvételi eljárásnak helye nincs – írja a kozbeszerzes.hu.

Mint arról szeptember 30-án – az projektigazgatóság közleménye alapján beszámoltunk – a Ganz-Skoda kérelmében a saját ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását kifogásolta két, egymással összefüggő kérelmi elembe szedve. Miskolc és MVK Zrt. az alap jogorvoslati kérelembe foglalt kérelmi elemek megalapozatlanság miatti elutasítását kérték.

A Skoda ajánlatkérők észrevételére viszont észrevételt tett, valamint még ezt megelőzően kiegészítő jogorvoslati kérelmet is előterjesztett, melyben 3 kérelmi elemmel a CAF ajánlatának érvénytelenségét, 1 kérelmi elemben pedig a nyertes AnsaldoBreda ajánlatának érvényességét kifogásolta.

A tárgyalás során a Skoda alap, valamint kiegészítő jogorvoslati kérelmében foglaltakat, továbbá az ajánlatkérők ezzel kapcsolatos álláspontját tárgyalta a KDB. (A tárgyaláson a kiegészítő jogorvoslati kérelem CAF-ot érintő egy elemét a Skoda visszavonta.)

A Ganz-Skoda kérelmével együtt egyébként határozatot hozott elvileg a KDB, a Solaris jogorvoslatában is, erről jelenleg még nincsen információ a kozbeszerzes.hu oldalon sem.

A kialakult helyzettel kapcsolatban megkérdeztük az MVK Zrt. PR-főmunkatársát is.
– Addig, amíg a Solaris-szal és a CAF-fal kapcsolatos döntését nem hozza meg a Közbeszerzési Döntőbizottság, és az nem kerül fel a KDB honlapjára, addig érdemben nem tudunk nyilatkozni a jogorvoslati kérelmekkel kapcsolatban. A döntés várhatóan november 4-étől lesz nyilvános a CAF esetében, a Solaris-nál ez az időpont október 24-e lett volna – közölte a minap.hu érdeklődésére Csontos Ágnes.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

  • 2011-10-26 07:55

    globo

    Ezt egyszerűen nem hiszem el! Most vagy a közbesz törvény ennyire rossz, vagy teljesen hülyék azok, akik a városból részt vesznek ebben a munkában. Ezt nagyon gyorsan el kéne dönteni és lépni, mert ez így tarthatatlan állapot.Elképesztő eredmény, mon [ tovább ... ]
  • 2011-10-25 20:42

    SzGabesz

    Nem az országot kell itthagyni, hanem a vezetőket leváltani, de mindet. Hazánk elhagyásával csak nekik segítünk.
  • 2011-10-25 19:17

    Roly

    Minél hamarabb itt kéne hagyni ezt az országot! :(

Miskolc TV mai műsora

2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!